21. rész - „Nem emlékszem”

 Dyo drágám persze bogarat ültetett a fülembe, ezzel a „Mi lesz veletek Chanyeollal a jövőben?” dologgal, így mikor Kyungsoo visszament dolgozni – persze azért, hogy kettesben hagyhasson minket – összeszedtem minden lélekjelenlétemet, és elkezdtem „segíteni” a kicsomagolásban. Yeollie a földre szórt cuccait pakolta be a szekrényembe, természetesen mellőzve a nagyobb változtatásokat; pontosan tudta, hogy gyűlöltem, ha a matattak a személyes dolgaim között.

- Hogy haladsz? – kérdeztem halkan, ahogy óvatosan beléptem, mostantól közös hálószobánkba. Meglepő, hogy ezelőtt mennyire össze tudtam volna fosni magam a kötöttségektől, abban a helyzetben mégis az érdekelt a legkevésbé. Hiába, a halál megváltoztatja az embert.

- Egész jól – felelte, egy pillanatra megajándékozott egy szép mosollyal, immár felöltözött állapotban. – Veled minden rendben?

- Persze – feleltem kapásból. – Miért ne lenne?

- Nyugtalan vagy – állt fel a padlóról, jelentőségteljesen meredve szemeimbe, mint aki egyenesen belelátott a lelkemben. – Érzem rajtad.

- Remek – forgattam meg szemeimet, ahogy halántékomra szorítottam két ujjamat, ugyanis hirtelen beléhasított a fájdalom elmémbe. – Azt nem érzed, hogy mit akarok kérdezni? Mert akkor rögtön válaszolhatnál, és túleshetnénk egy kínos beszélgetés kezdetén…

- Baekhyun! – ragadt meg két vállamnál fogva a magasabb, kedvesen tekintve szemeimbe, azt sugallva ezzel, hogy az égvilágon semmitől sem kell tartanom. – A barátod vagyok, ugyan nem olyan régóta, de szeretném, ha őszinte lennél velem, és nem görcsölnél semmin. Ha van valami, amit meg szeretnél kérdezni, tessék, itt vagyok!

 Kellemes kisugárzás vette körül; meleg színek ölelték körbe kecses testét, éreztem rajta a nyugalmat, a kiegyensúlyozottságot, minden olyat, amire vágyhattam. Pontosan olyan barátságos légkört alakított ki kettőnk között néhány másodperc alatt, ami egyeseknek egy élet alatt sem sikerül. Mintha, csak egyetlen mosolya meg tudná változtatni az alapszikrát köztünk, méterek magasságába felcsapó tűzzé alakítva azt. Ahogy ránéztem a higgadtan ragyogó arcára, amely csak úgy csillogott a boldogságtól, olyan vágyak törtek rám, amiknek eddig a létezésükben sem hittem.

- Baek – kuncogott halkan, kissé közelebb lépve hozzám, ajkait olyan távolságba hagyva, amibe bele is tudtam volna őrülni –, hidd el, nekem is annyi kedvem van hozzá, mint neked, de előtte beszélnünk kellene!

- Tudom – nyeltem egy kisebbet, lassabb szívveréssel, s valamennyivel alacsonyabb vérnyomással.

- Jobban vagy már? – cirógatta meg tarkómat, ahogy selymes ujjait odavezette.

- Igen – bólintottam határozottan, mire csak elmosolyodott, majd megragadta kézfejemet, s a mostantól közös ágyunkhoz vezetett, aztán le is ültetett arra.

- Akkor mondd, mi nyomja azt az ennivaló szívedet?

- Muszáj ezt így mondanod? – fintorogtam egyet, mivel ugyan romantikus léleknek számítottam, de azért továbbra is férfinak tartottam magam.

- Bocs, nem hagyhattam ki – nevetett jóízűen, aztán végre komolyan vette az elkövetkezendő társalgásunkat, s minden figyelmét, nekem szentelte. – Szóval, mitől vagy, vagy mitől voltál nyugtalan?

- Nos – tettem össze kezeimet, próbálva jól megfogalmazni ezt az egy mondatot –, az előbb elbeszélgettem Dyo-val…

- Istenem, csak azt ne mondd, hogy rájöttél, mégis őt szereted!

- Dehogy – ráztam meg fejemet azonnal, undorodó grimasszal arcomon. – Mármint, beismerem, hogy voltak érzéseim feléje, de ahogy azt már régebben tisztáztuk, ezt csak a hormonzavarom miatt volt.

- Akkor… visszatért egy bizonyos Kim Jongdae? – húzta fel szemöldökét kíváncsian, egyfajta sértettséggel pillantásaiban. Egészen addig nem voltam biztos eme érzelmében, amíg a nyugodt kisugárzásba bele nem rondított egy sötét, higgadtságtól megfosztott szín, ami egyet jelentett a féltékenységgel.

- Jesszusom, te még mindig nem tetted magad túl Jongdaen – forgattam meg szemeimet fáradtan, ahogy az irigységben, de inkább a megbántottságban fuldokló férfira meredtem, akinek tényleg nem esett jól, hogy anno megdugattam magam valaki olyannal, aki nem ő volt. – Elárulnád, hogy miért ekkora szívfájdalom ez neked? Akkor még nem is jártunk, sőt, azt sem tudtam, hogy érzéseid vannak irántam. Ráadásul, te is JoonMyunnal voltál, szóval nem értem…

- Ez bonyolultabb ennél – sóhajtott, miközben szorosan kezdte tartani derekamat, arra kényszerítve, hogy üljek át ölébe, a kényelmes ágy helyett. Ahogy teljesítettem néma kérését, csendben hallgattam, ahogy kiöntötte a szívét. – Nem az a bajom, hogy lefeküdtél valakivel, aki nem én voltam, mert ennyi erővel az összes exedre féltékeny lehetnék, mégsem vagyok.

- Akkor? Mi zavar?

- Leginkább az, hogy valaki olyannak adtad oda magad, aki szinte mindenben jobb nálam – sóhajtott, szomorkásan pillantva rám. – Hogy versenyezhetnék egy Kim Jongdaevel?

- Istenem, mekkora hülye vagy – vetettem hátra fejemet, ahogy izomból a homlokomra csaptam egyet. Amit amúgy nem kellett volna, mert utána még legalább egy öt percig, kurvára fájt a nyoma, de így hatásosabb voltam. Ah, mindegy, Chanyeolért megérte. – Senkivel nem kell versenyezned, te marha! Jongdaevel csak azért feküdtem le, mert ki akart elégíteni, én pedig hagytam neki: ennél mélyebb érzéseim nem kötődnek hozzá! Te ennél sokkal másabb vagy… eleve, összehasonlíthatatlanok vagytok.

- Igazán?

- Hát persze – vágtam rá azonnal, mert sok hisztis barátnő után, tudtam, hogy sosem szabadott hezitálni. – Te ember vagy, ő nem; téged érezlek, őt nem; veled többször feküdtem le, vele csak egyszer; beléd szerelmes vagyok, belé nem…

- Tessék? – akasztotta meg felsorolásomat, meghökkent kérdésével.

- A szavaim közül, melyiket nem értetted?

- Az utolsót – mondta, alig akarva hinni saját magának. Éreztem, ahogy a szíve hevesebb tempóra váltott, ahogy izgalomba jött, ahogy az aurája körül a színek kitisztultak, s egyre vidámabbak lettek. – Tényleg szeretsz?

- Nem baszd meg, utállak, ezért bútorozik össze veled egy olyan ember, aki egész életében fosott a kötöttségektől! – váltottam gúnyos hangnemre, majd rögtön hozzátettem: - Hát persze, hogy szeretlek te nagyon hülye!

 Örömében csupán lopott tőlem egy csókot, de olyat, hogy azután szükségem sem volt arra, hogy ő is visszamondja nekem ezt; a nyelvmozgásából tisztában voltam vele, hogy így volt. Pluszban, éreztem minden egyes porcikáján, hogy a fejem tetejétől a talpamig, totál odavolt értem: mondjuk, ez fordítva is igaznak bizonyult.

 Nem szakadt el ajkaimtól, hevesen falta őket, mintha azokból táplálkozott volna. Közben megemelte, számára pehelykönnyű testemet, s végigfektette azt az ágyon, amely körül továbbra is szanaszét voltak fellelhetők a cuccai. Akaratosan csókolt, teljesen belenyomva a puha bútorba, s ahogy tehetetlenné tette, rakoncátlan ujjai pólóm alá vándoroltak, olyan helyeket tapogatva ki, amiket még én is ritkán érintettem.

- Yeol – nyögtem nevét, mikor számról átvándorolt nyakamra. – Én is akarom… ah… – sóhajtottam egy nagyobbat, amikor érzékeny területre vándorolt nyelve –, de nem erről akartam beszélni.

 Hirtelen teljesen leállt kényeztetésemmel, s körülbelül három másodperc alatt mászott le rólam, olyan arccal meredve a még fekvő testemre, mintha az előbb semmit sem tett volna.

- Igaz – bólintott, miközben beletúrt hajába. – Szóval, miről van szó?

- Tehát – ültem fel, megigazítva ruhámat, mivel már akkor felöltöztem, mielőtt bementem volna hozzá –, azért voltam nyugtalan, mert nemrég beszélgettünk Dyo-val, rólad és rólam.

- Egyszóval, rólunk.

- Pontosan – bólintottam. – És rájöttem, hogy igazából nagyon keveset tudok rólad, persze, eleget ahhoz, hogy szeresselek, csak mégis… kicsit zavar, hogy neked szinte nyitott könyv vagyok, de én még azzal sem vagyok tisztában, te miért kerültél ide – makogtam el problémámat, reménykedve abban, hogy az erősen hegyezett fülek, nem süket szavakat fogadtak be. – Érted, mi a bajom?

- Persze, tökéletesen – mosolyodott el kedvesen, szeretetteljesen simítva meg karomat. – Magyarul szeretnéd, ha mesélnék magamról.

- Igen, az valamennyit biztosan segítene – viszonoztam azt a szép gesztus, ami neki is az arcán ült, reménykedve egy hosszadalmas beszámolóban.

- Mit szeretnél tudni? – kuncogott, aztán pár perccel később, mikor már összeszedte gondolatait, belekezdett. – Park Chanyeol vagyok, huszonhárom éves, és nem emlékszem rá, pontosan mikor is kerültem ide.

- Nem?

- Nem – rázta meg fejét. – Tudod, viszonylag hamar kezdtem viszonyt JoonMyunnal, és se előtte, se utána nem mondta meg, milyen állapotban vagyok a való világban. Nekem meg nincsenek emlékeim.

- Hogyhogy nincsenek? – ráncoltam homlokomat, mert személy szerint, én tudtam, mit műveltem, amiért Limboba kerültem.

- Az egész emberi életem, nagyon homályos a számomra – felelte. – Talán ezért is tudok viszonylag könnyedén beszélni róla. Bizonyos dolgok, bizonyos események persze megvannak, de egy periódus után, abszolút kiesett minden.

- Minden? – kérdeztem vissza, mert biztosan volt valami, ami még megmaradt benne.

- Bonyolult dolgaim vannak – nevetette, kissé talán keserűen. – Egy időben remek életem volt; a szüleim jól kerestek, kiemelkedő körülmények között éltem, voltak barátaim, kísérletezhettem, mert szabadságot kaptam… Aztán mindennek vége szakadt, amikor az édesanyám meghalt.

 Erre a mondatra, nem igazán tudtam reagálni. Csupán elkerekedett szemekkel pislogtam páromra, azon filozofálva, mit kellene mondanom; vigaszt kéne nyújtanom, csendben maradnom… vagy mi? Kisugárzása, szívverése, egyáltalán nem változott, mintha nem váltana ki belőle semmit az anyja elhalálozása.

- Nem kell így nézned – nevetett ki kedvesen. – Már túltettem magam rajta, főleg, hogy tudom, jó helyen van.

- De… – makogtam, teljesen elszomorodva. – Részvétem. Egyáltalán hogy halt meg?

- Ez egy jó kérdés, mert akkoriban halt meg egy barátom is, és mivel ez már régen volt, keverem anyum halálának okával is – vakarta meg tarkóját, én pedig legszívesebben elbőgtem volna magam helyette is. – Valamelyiküket elütötte egy autó, a másiknak meg szívrohama volt. Őszintén nem emlékszem, közel volt egymáshoz a két időpont.

- Jézusom! – képedtem el teljesen. Ha velem történtek volna ilyenek, biztosan öngyilkosságot követek el, vagy nem tudom. Azért egy ilyet feldolgozni… – És ezután mi történt?

- Sajnos semmit sem tudok neked pontosan idézni, mert valószínűleg az idekerülésem előtt megsérült a fejem – mutatott az édes kis kobakjára –, viszont azt tudom, hogy ezek után teljesen eltávolodtam az apámtól, mert egy világi fasz vált belőle, ahogy azt tapasztalhattad. És az életem innen kezdett megváltozni, és homályossá válni; volt valami balhém a suliban is, rossz arcokkal kezdtem lógni, majd az egyik nap, arra ébredtem, hogy itt vagyok. Több mesével nem tudok szolgálni.

- Szóval – gondoltam végig a hallottakat –, nem tudod, miért vagy Limboban? Ahogy azt sem, hogy még visszakerülhetsz-e?

- Semmit sem tudok – rázta meg fejét. – Nem emlékszem…

- Baszki! – mondtam csak ennyit, mivel ennél többre nem futotta a nagy intelligenciával rendelkező Byun Baekhyuntől… Bassza meg, azért ez eléggé durva volt. És az volt még érdekesebb, hogy amennyire én totál kiakadtam, és szerintem mindenem megváltozott, addig ő ugyanolyan higgadtan és boldogan pislogott rám, mint amikor bementem hozzá. – Hogy tudod ezt ennyire… könnyedén kezelni?

- Megmondtam már – rántott vállat. – Továbbléptem. Elvégre ez már a múlt, nem érdemes szoronganom rajta, megmásítani amúgy sem tudom.

- Mégis, mindezek ellenére, hogy vagy képes ilyen boldog lenni?

- Miattad! – felelte rendíthetetlenül, nekem pedig végleg leállt a szívem, ahogy az egyre erősödő színeket vizsgáltam körülötte, amik hirtelenében hatalmukba kerítettek minket. – Mielőtt idejöttél, olyan búskomor és mogorva voltam mindenkivel, hogy Halál volt a becenevem a környéken. Csak JoonMyunnak tudtam megmutatni a mosolyom, de amikor idegesen s kétségbeesve megláttalak a földön, muszáj volt a lehető legbűbájosabban viselkednem veled. Nem megjátszásból, vagy valami, egyszerűen még annyira emberi voltál, hogy emlékeztettél valami olyanra, amit elfelejtettem; ez pedig az idiótán boldog önmagam volt.

- De miért?

- Istenem Baek, ne keresd már mindenre a választ – nevetett, ahogy kedvesen állam alá nyúlt, s rövid csókot lopott tőlem. – Élvezd a jelent, mert ez az egyetlen biztos dolog a kezedben: én vagyok az egyetlen, akiben biztos lehetsz! Ne töprengj a jövőn, csak élvezd ki az elkövetkezendő perceket!

 Lágyan érintette ajkait enyéimhez, ezúttal a lehető leggyengédebben fektetve végig az ágyon, testem fölé tornyosulva nehéz alakjával, amely akkor mégis könnyűnek tűnt. Kezeimet fejem fölé szorította – a legnagyobb finomsággal –, s úgy lehelt párnáimra vággyal teli csókot, hogy levegőt alig kaptam tőle. Puha volt, édes, mégis szenvedélyes: pontosan olyan, amilyenre egész életemben vágytam.

 Már éledező ágyékát nekinyomta enyémnek, ezzel hangos nyögést csalva elő ajkaim közül. Csípőjét folyamatosan ringatta rajtam, teljesen az őrületbe kergetve, miközben felül kényeztetett, s megpróbálta elterelni figyelmemet. Közben ujjai hasfalamat kezdték simogatni, lágyan érintve össze a különböző bőrfelületeket.

 Nagy nehezen megszabadított felsőmtől, amit a kupiba hajított el, nem foglalkozva a későbbi problémával, hogy esetleg nem találom meg. Nyelve elvándorolt számból, először nyakamat véve célba; végigcsókolta az összes megérinthető területet, helyenként meg is szívva bizonyos részeket, aztán lejjebb haladt. Mellkasomnál elsősorban mellbimbóimat vette szájába, néha még foggal is megérintve az érzékeny testrészt, amelynél hangosan felsóhajtottam.

 Aztán elért a lényeghez: ágyékomhoz, amelyet még nadrág fedett. Chanyeol türelme is véges volt, így gyorsabban, ám kevésbé izgató módszerrel szabadított meg a farmertől, s az alatta pihenő boxeremtől. És milyen jó, hogy megtette, csak éppen nem azért volt szerencsés a pillanat, amiért az elején hittem…

- Baekhyun! – pillantott fel rám riadtan, mire azonnal elment a kedvem a kamatyolástól.

- Mi a baj? – ültem fel azonnal, kíváncsian nézve szemébe.

- Fakul a tested!

- Hogy mi van?! – akadtam ki azonnal, majd ugyanoda vetettem tekintetemet, ahol immár Chanyeolé is pihent. És igaza volt: Ahogy letekintettem ölebe, tökéletesen láttam magam alatt a lepedőt, de közben még élénken körvonalazódott a homályosodó férfiasságom.

 Rémülten pillantottam a férfire, akiből csak ennyi szaladt ki:

- Ezt meg kell mutatnunk JoonMyunnak!