17. rész - Bukás

 Nem sokkal a Chanyeollal történt ki afférunk után, idejének éreztem, hogy végre eltoljam a seggemet dolgozni. Bármennyire is találkozgattam volna inkább titokban a colossal, azért Hongkiékkal is foglalkoznom kellett, elvégre mégiscsak ők alkalmaztak és fizettek nekem.

 Bár, talán jobban járt volna a pici lelkem, ha nem megyek az oroszlánbarlangba, de Baekhyunke szeret veszélyesen élni és megégetni magát, és már csak a mazochista ösztönei miatt is elment egy bizonyos Lee Hongki által vezetett munkahelyre, elvégezni a napi dolgát.

 Kissé kókadtan toltam be a picsámat dolgozni, és mivel előző este folyamatosan forgolódtam és… khm… egyéb férfias elfoglaltságok miatt nem aludtam, nem igazán hoztam a friss formámat, ami természetesen, rögtön feltűnt mindenkinek.

 Legelőször Luna lépett mellém, mikor olvasás közben, majdnem magamra öntöttem a frissen kifőzött kávémat, és csak egy igazán kicsin múlt, hogy az egész lötty ne kerüljön az ölembe.

- Baekhyun, minden oké veled? – ráncolta homlokát a lány, aggodalmasan vállamra helyezve kezét, ezzel elérve, hogy rögtön ránézzek. Szemei tényleg őszinte érdeklődést mutattak, mintha egy idősebb testvér kérdezte volna a kisöccsét a lelki bajairól.

 Halvány mosollyal, megráztam fejemet.

- Minden oké, csak nem aludtam sokat – vontam meg vállaimat, gondolván, hogy egy ilyen kis semmiség miatt, majd békén hagy.

- Akkor menj be a G5-be, és pihend ki magad – simított végig hátamon, de értetlen tekintetem láttán, eltűnt a kedves mosoly ajkairól.

- G5? – ismételtem meg a kódszerű valaminek a nevét, talán… fogalmam sem volt, hogy miről készültünk beszélgetni.

- Ja persze – csapott homlokára, mielőtt még hangosan felnevetett volna, állítólagos ostobaságán. – Te még nem vagy itt olyan régóta, mindig elfelejtem, hogy sok dologgal nem vagy tisztában.

- Van ez így – kúszott kissé cinikus mosoly ajkaimra, de szerencsémre, Luna egyáltalán nem vette zokon a dolgot, csak nevetgélve megrántotta vállait, aztán magyarázatot adott erről a bizonyos G5 cuccról. – Szóval, mi ez?

- Csak egy gép – kezdett bele. – Ugye Limboban nem pálya, ha fáradt vagy, így minden munkahelyre beépítettünk egy G5 nevezetű, kamraszerű helyiséget, amiben ha öt percet eltöltesz, utána frissnek és kipihentnek érzed magad.

- Ilyen a való életembe is el kellett volna – vágtam fájdalmas arcot.

- Na látod, ebben tuti egyetértünk – kuncogott a lány, majd kicsit közelebb hajolva hozzám, folytatta a beszédet. – A hátsórészlegben van, ha esetleg igénybe vennéd – kacsintott hamiskásan.

- Kösz a tippet, Luna – feleltem hálásan, majd végignéztem, ahogy az energikus nő, kecsesen ellibbent tőlem, akárcsak egy balettáncos.

 Próbáltam folytatni utána a munkát, koncentrálva olvasni a sorok között, a gépen progamokat összeállítani, értelmes telefonbeszélgetéseket lefolytatni az írókkal, de egyszerűen képtelen voltam bármi emberinek nevezhető cselekedetre. Szívem szerint, csak fetrengtem volna egy kanapén, látványos szenvedések közepette, akárcsak egy rémes kiskölyök.

 Végül felemeltem a formás kis seggemet helyemről, hogy a lehető legnagyobb titokban elsurranhassak abba a bizonyos G5-be. Tényleg nem volt, még csak elképzelésem sem arról, hogyan is nézhetett ki ez a csodatevő cucc, de nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Na, nem mintha az enyémet nehéz lenne felkelteni, egy kíváncsi pöcs voltam, egész életemben, de ezt valószínűleg, mindenki tényként kezelte. Merthogy az is volt.

 Elsétáltam a hátsórészleghez, majd egy ottani ajtót kinyitva, beléptem egy koromfekete helyiségbe, ahol még az orrom hegyéig sem láttam. Általában sem bámultam azt a testrészemet, viszont ott még lehetőségem sem volt szemezni az orrommal.

 Hátam mögött hagyva a baromságaimmal teli gondolatokat, tovább matattam a vakságban, egészen addig a pillanatig, míg a szokásos érdes, klasszikus fal tapintás – jól van Baekhyun, te is tudsz fogalmazni… feldughattam magamnak a jövendőbeli bölcsészdiplomámat – el nem tűnt, tenyereim alól. Hirtelen puhaságot, selymességet kezdtem érezni, bőrsimogató, kellemes anyagot, amely egyenesen kényeztette kézfejemet.

- Ez egy ágy? – suttogtam magamnak a kérdést, ahogy kissé előrehajolva tapogattam, a nagyon is fekvőhelynek tűnő valamit. Még hogy kamra… Luna is baromságokat bírt összehordani, vagy egyszerűen csak szívatni akart… Na, ezt tényleg nem tudtam eldönteni.

 Ahogy rámásztam a franciaágy gyanús valamire, s készültem totálisan beleveszni a kényelmes puhaságba, hirtelenjében egy alakot tapintottam ki, a heverőn fetrengve. Körülbelül egy métert ugrottam ijedtemben, kurvára nem számítottam rá, hogy majd valaki ott lesz.

- Elnézést! – makogtam rögvest, de amikor az alak utánam kapott, s behúzott maga mellé, konkrétan sírni támadt kedvem.

 Egészen addig a pillanatig, míg meg nem éreztem az ismerős illatot, amely a félmeztelen testből áradt, olyan elánnal, amitől akár el is tudtam volna ájulni. Félénken hozzá is értem a csupasz mellkashoz, hogy az idegen tekintete rám akadhasson.

- Chanyeol? – rebegtem, remegő ajkakkal, mert valahogy nem akartam elhinni, hogy ténylegesen ő feküdt mellettem. Mit keresett egyáltalán a munkahelyemen? Hogy ment be, abba a helyiségbe? Mi a francért pózolt félmeztelenül egy franciaágyon, azzal a tudattal, hogy akárki bemehetett volna hozzá? Vagy Luna pont Yeol miatt akart becsábítani, az állítólagos kamrába? A csaj tud rólunk?!

 A férfi nem válaszolt. Néma maradt, s csak hatalmas kezei érintéséből tudtam, hogy jelen volt, s csendben engem figyelt.

 Hirtelen gyomorgörcs tört rá testemre, összehúzva lényemet a hatalmas fekvőhelyen. Fájt, váratlanul ért, és nem értettem az okát.

 A görcs kezdőpontja elindult szervezetemben, több helyre eljuttatva az érthetetlen fájdalmat, melyet nem előzött semmiféle kisebb zavar.

 Végigfutott minden porcikámon, csiklandozott, olykor belém rúgott, s a legeslegvégén simogatni kezdett, egy igen intim helyen, melyet ezelőtt csak én érinthettem büntetlenül.

 Hangosan felnyögtem.

 Duzzadt…

 Dagadt…

 Lüktetett…

 Fájt s mégis gyönyörrel töltött el.

 Nem tudtam, miért éreztem ezt, nem tudtam, ki művelte ezt velem, de abban, azokban a percekben, amíg az ágyon vergődve nyögdécseltem, azt kívántam, bárcsak sose szakadna vége ennek a néhány csodás pillanatnak.

 Verejtéktől átitatott testtel másztam ki a helyiségből, totál kábán, mint aki azt sem tudja, fiú-e vagy lány. Csodának számított, hogy egyáltalán meg tudtam állni a lábamon, ami alig tíz perccel előtte, még görcsösen rángatózott a megmagyarázhatatlan élvezetektől.

 Nagy nehezen visszatettem a seggemet az ülőhelyemre, ahonnét a munkát kellett volna folytatnom, de továbbra is sokk hatása alatt voltam, így el kellett csúsztatnom a teendőimet, egy bő negyed órával, későbbre. Még, hogy negyed óra? Jaj Baekhyun, te is annyira naiv vagy! Lélegezni is alig bírtam, egy kibaszott sámán sem lett volna képes rábírni arra, hogy mindössze tizenöt perc leforgása alatt, felélesszem magamat.

- Minden oké veled? – huppant mellém lakótársam, szokásához híven, tök energikusan és boldogan, mintha végigaludt volna még egy utcabált is. Sosem értettem, Dyo-t mi a szent szar ösztönözte, hogy mindig olyan kikúrt hiperaktív legyen, de akkor nem igazán tudtam erre koncentrálni.

- Hát, nem éppen – ráztam meg fejemet, mire végre valahára, megkaptam azt a Do Kyungsoo-féle pillantást, amit szerintem azóta nem láttam, mióta elmeséltem neki a „Taeyeon megdugatta magát a professzorunkkal” esetet. Tényleg régen volt már, hogy legjobb barátommal lelkiztünk, de az utóbbi hetek eseményei nem voltak megfelelőek a kitálalásra. Mit mondtam volna neki? „Szia Dyo, képzeld, miután megtudtam, hogy beléd szerettem, megdugattam magam egy másik krapekkal is, majd JoonMyun pasijának az ágyába bújtam, aki kurvára érzi azt, amit én is érzek! Most jelenleg titkos viszonyt folytatunk, hát nem fasza? És veled mizu?” – Nem, asszem, ennek a beszélgetésnek sosem szabad megtörténnie.

- Tudok segíteni? – kérdezte a fiú, miközben gyengéden kezét az enyémre helyezte. Haloványan mosolyogva, megráztam fejemet.

- Nem, nem éppen – sóhajtottam hatalmasat, aztán mikor megláttam elsétálni előttem Lunát, már egy cseppet sem éreztem magam olyan gyengének, mint az előtte való percekben. Felpattantam helyemről, hogy utolérhessem a lányt.

 Megragadtam kezét, annak érdekében, hogy megakaszthassam cselekedeteinek sorozatában. Kedves mosolyt küldött felém, mikor megfordult, és velem találta szemben magát.

- Helóka Baekkie! Jó volt a kamrában?

- Miért nem mondtad, hogy a G5 egy ágy? – értetlenkedtem őszintén, igyekezve lenyelni mondatom második felét, amiben Chanyeolra kívántam csúnya megjegyzéseket tenni.

- Nem az – rázta meg fejét nevetve, és én akkor kezdtem meg, drága agysejtjeim temetését. – Maga a szoba a kamra, te butus – kuncogott a lány, majd folytatta. – Az jelenik meg benne, amire az ember igazán vágyik – rántotta meg vállait. – Ha neked egy ágyra volt szükséged, akkor azt kaptad.

- Aha – bólintottam, miközben csupán egyetlen egy dolog zakatolt a fejemben: Yeol csak azért volt ott, mert rá is vágytam? És ő tényleg ő volt, vagy valami holografikus, fiktív cucc?

- Baj van, Baekhyun? – tette vállam kezét a lány, aggodalmasan pillantva szemeimbe. – Nem nézel ki valami jól.

- Persze, hogy nem néz ki jól, szexhiánya van a kicsikének – suhant el mellettünk Hongki, egy csomó papírral kezében, totális faarccal nyögve ki ezt a mondatot, amitől nekem még a lélegzetem is elakadt.

- Már megbocsáss – fordultam a főnököm után –, ezt mégis honnan veszed?

- Csak rád kell nézni – rendezgette lapjait, melyek közül egy csomót Kyungsoo kezébe nyomott, majd jelentőségteljesen rám meredt, de úgy, mintha totál normális lenne, hogy a szexuális életemmel szórakozott.

- Ezt, hogy értsem?

- Baekhyun – fordult teljes testtel felém, amolyan „Bitch please, I’m fabulous” fejjel –, nem tehetek róla, hogy nem bírsz megmaradni a kis picsádon, és mindig kell egy fasz a seggedbe, emellé még értetlen is vagy.

- Már megbocsáss! – akadtam ki rögvest, köpni-nyelni nem tudva a beszólásától. – Milyen jogon állítasz rólam ilyeneket?

- Hogy milyen jogon? – húzta fel szemöldökét. – Olyan jogon, hogy ismerlek.

- Honnan ismernél, mikor csak neked dolgozom? – tártam szét hitetlenül karjaimat, a fejemben gyűlölve magamat, amiért leálltam vitatkozni azzal a nyomorékkal.

- Csak? – húzta fel szemöldökét. – A munkamorál és az itt eltöltött idő, tökéletesen megmutatja az ember valódi személyiségét – adott diplomatikus választ főnököm, majd fejével intett Lunának, aki füleimhez hajolt, s kiegészítette a mondatot.

- És Hongki a halálát követően gondolatolvasó lett.

- Mi a fasz?! – torzult el az arcom, mert úgy éreztem, ennél nagyobb kibaszás nem is történhetett volna velem. Gondolatolvasó? Most tényleg? Ne basszanak már ki velem! Akkor ezek szerint Hongki végig hallotta a piszkos fantáziálásaimat? Na baszd meg…

- Bizony – bólintott ő is, majd egy kicsit közelebb araszolt hozzám. – De ne aggódj, nagyon diszkrét vagyok – kacsintott, aztán visszavonult az irodájába, hatalmas fölénnyel pusztítva el engem.

 Kissé instabil állapotban, de kivánszorogtam a helyiségből, amiben Luna értetlen kérdése akadályozott meg, mindössze egy fél percre.

- Most meg hova mész?

- Megyek, legyantáztatom az arcom – mondtam elgyengült hangon, majd kivonszoltam a picsámat a szerkesztőség falai közül.

 Ahogy sétálgattam nagy szenvedéseim közepette Limbo utcáin, nem olyan messze tőlem, megpillantottam egy ismerős alakot, laza csőfarmerben és egyszerű fehér ingben. Akaratlanul haraptam be ajkaimat, miközben mosolyogva közelítettem felé, máris sokkal jobb hangulatban.

 Ezer wattos mosolyt kaptam tőle, mikor körülbelül egy fél méterre megálltunk egymástól.

- Hogyhogy nem dolgozol? – kérdezte, dobhártyákat simogató hangszínen, amitől akár ott helyben el is tudtam volna olvadni. Jézusom… Mikor lettem ilyen?

- Hongki az őrületbe kergetett, így muszáj volt egy kis frisslevegőt szívnom – forgattam meg szemeimet, vissza sem akarva gondolni arra a pár percnyi agyfaszra, amit nem olyan régen éltem át.

- Ismerem, eléggé nehéz eset tud lenni – mosolygott, ahogy tovább haladtunk. – De amúgy egy rendes srác, csak a modorát szokni kell.

- Tapasztaltam – vágtam egy kisebb grimaszt, majd eltereltem a témát. – És te merre tartottál?

- Hozzád – kacsintott, szélesre húzva ajkait.

- Igazán? – húztam fel szemöldökömet, egy félig boldog, félig szenvedő vigyorral arcomon. – És miért?

- Éreztem, hogy nemrég az eszedben jártam.

- Ha most nem ott lennénk, ahol, biztosan tettem volna valami megjegyzést az egódra – csóváltam fejemet, halkan felkuncogva. – De amúgy igazad van, mert tényleg gondoltam rád.

- Igen? – húzta fel szemöldökét, elégedett mosollyal szája szegletében. – Mikor?

- Körülbelül egy fél órája, amikor különös görcsöket kaptam a G5-ben – idéztem fel a pillanatot, reménykedve, hogy talán a colos tudott valamit az esetről, ha már annyira érzett engem.

- Görcsöt kaptál? Milyen jellegűt?

- Jó jellegűt – nevettem fel, kissé kínosan. – Maradjunk ennyiben.

- Érdekes – produkált valami furcsa grimaszt, egy vállrántás kíséretében. – Egy fél órával ezelőtt, csak te jártál a fejemben – nyalta meg alsóajkát, pajkosan pillantva szemeimbe. Rosszat sejtettem, már ekkor.

- És mit csináltál akkor?

- Megmutassam? – ragadta meg derekamat, belökve egy sötét mellékutcába, ahol bűntudat nélkül kent fel a falra, heves csókkal pecsételve meg utalását, amit akkor már biztosra vettem. Ráharapott alsó ajkamra, annak érdekében, hogy könnyebben ajkaim közé férkőzhessen. Lenyalta a kibuggyanó vért, belemarkolva fenekembe, kényszerítve arra, hogy egyik lábamat átdobjam derekán. Éledezni kezdő férfiasságaink egymásnak dörzsölődtek, még nagyobb élvezetet szolgálva nekünk. Különös…

 Éreztem Chanyeol élvezetét… Ott a sikátorban és a G5-ben is. Ez már a kezdete volt az én érzésemnek is?

 Ahogy egymásnak estünk a magas férfival, észre sem vettem a tőlünk néhány méterre ácsorgó személyt, aki halk köhögéssel jelezte jelenlétét, mikor már elege volt abból, hogy egymást dögönyöztük.

- Remélem nem zavarok – szólalt meg a férfi, szemrehányóan, összefont karokkal mellkasa előtt. Oh baszd meg, Do Kyungsoo!