Szavai hallatán, egy pillanatra megállt bennem
az ütő. Szívem a torkomban dobogott, a vér olyan sebességgel száguldozott
ereimben, hogy azt még maga Jason Button sem tudtam volna lekörözni, és a nyál
olyan hamar gyűlt össze a számban, hogy muszáj volt csukva tartanom azt, nehogy
a végén kifolyjon belőlem valami. Vajon pontosan mit értett kielégítés alatt?
Mert ha azt, amit én, akkor bizony piszok mázlista voltam.
- És… – kezdtem bele
mondatomban, hosszasan elgondolkodva azon, hogyan is folytassam azt. – Mit
takar az ajánlatod?
- Egészen részletesen?
- Egészen részletesen –
bólintottam egy nagyobbat, ahogy tenyereimet kezdtem dörzsölgetni, mintha éppen
valami illegálist tettem volna, holott csak beszélgettem egy Együtt-érzővel…
egy különösen gyönyörű, hihetetlenül vonzó, baromi kívánatos – és reményeim
szerint – rendelkezésemre álló Együtt-érzővel.
- Nos, ami azt illeti, a
gondolataim összessége tökéletesen megegyezik mindazzal, amit te szeretnél! –
Kissé hivatalosan csengő hangja libabőrbe kergette eleve remegő testemet, amely
beleborzongott érintésébe, mikor szép kezét combomra vezette. Egy darabig ott
pihentette azt, majd lassan felfele kezdett evickélni, egyre közelebb kerülve
ágyékomhoz, de még mielőtt ténylegesen megérintette volna azt, elvette kezét.
Istenem, úgy éreztem magam a közelében, mintha éppen egy hímringyóval
beszélgettem volna.
- Jongdae, én…
- Tudom Baekhyun, hogy neked ez
szokatlan – mosolygott kedvesen, mivel valószínűleg látta bennem ezeket a
gondolatokat. Basszus, mellette aztán tényleg ki kellett ürítenem az agyamat. –
De hidd el, egy kis idő után simán belejönnél. Ráadásul nem maradok sokáig;
néhány óra múlva megyek el, és végleg kilépek az életedből, meg ha szeretnéd,
ez a kis affér nem fog megtörténni. Vagy, egyszerűen csak meg nem történté nyilvánítjuk,
ha úgy kívánod. – A férfi hangsúlyozása, szemöldökének lágy megemelése, és
kedves pillantásai egyszerűen képtelenségnek állították be a nemleges opciót,
amit ekkor, már nagyon számba sem vettem. Szimpla bólintással nyugtáztam a
dolgot, nem kívánva tovább szavakat használni a kommunikációhoz.
Jongdae elmosolyodott. Lassan felállt
helyéről, hihetetlenül kecses tartásával (is) elkápráztatva, majd gyengéden
megfogta a kezem. Cirógatni kezdte rajta a bőrt, kedvesen húzva maga felé,
ezáltal engem is felállásra kényszeríttet. A férfi csupán egy kicsivel volt
magasabb nálam, így nem éreztem a helyzetet annyira idegennek, mintha mondjuk
egy kétméteres colossal készültem volna ilyesmire. Taeyeon alacsony volt, de
jártam már modellel is – igen tudom, ez lehetetlenségnek tűnik az én esetemben,
de a csaj csak később lett híres – így nem számított idegennek ez a felállás
sem.
Óvatosan, kerülve a hirtelen mozdulatokat a
háló felé kezdett húzni, mintha érezte volna, hogy melyik volt az én szobám.
Mondjuk tudott olvasni bennem, szóval ezen már meg sem lepődtem, csak követtem
a gyönyörűséges férfit. Megállva a helység közepén, közelebb húzott magához és
édes csókot lehelt kiszáradt ajkaimra, felpezsdítve az ereimben csörgedező
vért. Jongdae-t csókolni teljesen más érzés volt, mint Kyungsoo-t;
mindkettejükhez vonzódtam, csak éppen legjobb barátom esetében a kíváncsiság
hajtott, míg az Együtt-érzőében a vágy minden formája. Ahogy puha párnáit
enyéimre nyomta, nyelve átkerült az én számba, ahol olyan varázslatosan használta
ezt a részét, hogy azt hittem ott esek össze a karjai közt.
Végigdöntött az ágyon, egy-egy mozdulattal már
meg is szabadítva a felesleges ruháktól, melyek a padlón landolva végezték.
Nyakamat csókolgatta, kissé még meg is szívva az érzékeny bőrt, miközben
hangosabb nyögésem betöltötte a szoba csendjét. Enyhén göndör tincsei közé
fűztem ujjaimat, úgy téve próbára a hajhagymák erősségét, ahogy irányítottam
fejét, pontosan melyik területre érintse ajkait.
Éreztem a testemben erősen tomboló vágyat, a
kielégületlenség majdnem minden porcikámra kiterjedt, miközben a férfi apró,
felém irányuló, kedves gesztusait figyeltem, melyek hihetetlen mennyiségű
örömmel s csodálattal töltöttek el. Tudtam, hogy ez az alkalom tökéletes lesz.
**
Csendben sétáltunk egymás mellett a férfival,
nem szólva egymáshoz, mivel nem volt miről beszélnünk. Nem mondhattam azt neki,
hogy csodálatos első szeretkezést okozott nekem, nem mondhattam, hogy minden
mozdulata mennybe illő volt, és nem mondhattam, hogy szívem szerint megismételtem
volna mindazt, ami a hálómban műveltünk. Szerencsésnek éreztem magam, hogy
minden összejött körülöttem; a homoszexualitás, a szabadnapom, Jongdae
felbukkanása és, hogy Kyungsoo nem volt otthon. Így szerezhettem magamnak egy
felejthetetlen alkalmat, amit még megköszönni is képtelen voltam. Őszintén
szólva, nem szerettem volna nyíltani beszélni róla, mivel mégis egyezséget
kötöttünk, vagy mi a fenét, de azért valami hálát tanúsíthattam volna.
- Nagyon szívesen – szólalt meg
hirtelen, elbűvölő mosollyal orcáján, miközben a körülöttünk elhelyezkedő
házakat fürkészte. – Nem kell köszönetet mondanod; örülök, hogy részese
lehettem ennek a csodának.
Teátrális szavai nem tűntek giccsesnek; nála
tényleg el tudtam hinni, hogy átlagban így beszélt, így viselkedett másokkal,
és ezt a mondatot tényleg komolyan gondolta. Válaszul csupán egy mosolyt
küldtem felé, amiben próbáltam minden köszönetemet belesűrítettem, mert Jongdae
komolyan fantasztikus élményt nyújtott.
Sosem gondoltam volna, hogy férfival – konkrétan
női szerepben – ennyire élvezetes a szex. Már értem, miért van annyi
nimfomániás mostanság, mert ebben a felállásban tényleg másabb az egész nemi
aktus lényege. Az elején természetesen baromira fájt mindenem, de az
Együtt-érző óvatos volt, és vigyázott rám, aminek hála, olyan gyönyöröket éltem
át, amiket Taeyeonnal sosem tudtam. Immáron tökéletesen meg tudtam érteni Dyo
barátomat, aki minden Jonginnal töltött éjszaka után olyan vigyorral az arcán
jött haza, hogy csak néztem, hogy ez mit szívott. Hát, nem mit, sokkal inkább
kit, de nem igazán vágytam belemenni a lakótársam nemi életébe.
- Nos, azt hiszem, itt elválnak
útjaink – torpant meg a magasabb, JoonMyun lakása előtt.
- Nagyon úgy tűnik – mondtam én
is, ahogy a szép férfira meredtem, akinek még tényleg szerettem volna mondani
valamit, de egyszerűen a torkomon akadtak a szavak. – Nézd, én…
- Pszt! – tette mutatóujját
ajkaimra, tipikusan romantikus stílusban. – Megmondtam, hogy semmit sem kell
mondanod! – kuncogott kicsit halkabban, aztán elvette kezét számtól, de még
mielőtt bármit is mondhattam volna, kedvesen megragadta derekamat, s úgy
csókolt meg, hogy szinte beleremegtem. Esetlenül viszonoztam a gesztust,
kiélvezve még az utolsó ízeket, készen állva arra, hogy eme pillanatokat örökké
az elmémbe véssem, s egy olyan helyen tároljam, ami életem végéig elkísér majd.
Úgy váltam el a puha párnáktól, mintha még
vágyódni akartam volna utánuk, holott csupán elnyújtani szerettem volna még
kicsit a dolgot. Csukva voltak szemeim, mikor már csak az aroma maradt meg
bennem; emésztgettem, ízlelgettem, hogy biztosan ne felejtsem el. Meglepetten
pillantottam rá, mosolygós, kedves arcát figyelve, amely rendkívül jól
szórakozott rajtam, bár nem láttam a fejébe, és igazából nem is akartam.
Jongdae egy lépést hátrált, ezzel jelezvén
búcsúját, miután egy kósza tincset kitűrt íriszeimből. Az ajtóhoz lépett,
csengetett rajta, majd amikor kinyílt az, még utoljára felém fordult.
- Köszönöm – tátogtam neki,
amit csak egy mosollyal nyugtázott, aztán kínzóan lassan, de végül becsukta
maga mögött a ház hatalmas bejáratát. Néhány percig még álltam ott, teljesen
egyedül, folyamatosan a nyílászáró mozdulatlan kilincsét fixírozva, majd
hatalmas sóhajt kiengedve tüdőmből, elindultam. Hogy hova, azt egyáltalán nem
tudtam, csak bolyongtam kicsit a városban, nézegetve a házakat és az embereket,
állandóan Jongdae mozdulatain elmélkedve. Istenem, azok a karok, szívem szerint
minden izmába beleharaptam volna…
Nono
Baekkie, nem szabad ilyen piszkos dolgokra gondolni! – A hirtelen felkuncogott
hang, teljesen megrémisztett, mivel három méteres körzetemben még egy légy sem
röpködött, mégis olyan suttogást hallottam közvetlen fülem mellett, mintha az
illető készült volna leharapni egy darabot a hallószervemből.
Jongdae?
– gondoltam az ismerős orgánum tulajdonosára, s eközben hangos kacagás
hallatszott elmémben.
Persze,
hogy én, más nem tud a fejedben olvasni.
De, hogy
csináltad? Azt hittem csak a gondolataimat tudod látni…
Tudod, az Érzőket nem
véletlenül hívják Érzőknek; érzünk, olvasunk, hallunk, és ha kell beszélünk is.
Ezért tudunk most is kommunikálni – kuncogott fel halkan, majd negédes hangon tovább
folytatta bőröm libabőrbe kergetését. – Ha
egyszer már nemi kapcsolat volt köztünk, az agyunk csak akkor választódik el,
ha eltűnök Limboból.
És mikor
mész?
Ennyire meg akarsz
szabadulni tőlem?
– nevetett.
Dehogy, csak érdeklődöm – mentegetőztem rögvest, pedig
nem csupán érdeklődtem, hanem reménykedtem is abban, hogy Jongdae még egy
kicsit marad Limboban, ha nem is olyan sokat.
Hát, ami
azt illeti nemsokára, de még várnom kell egy keveset.
Értem
– bólintottam automatikusan, pedig tudtam, hogy arcomat nem láthatta. – És, amúgy mindig hallod a gondolataimat?
Nem, ki tudom taszítani, ha
szeretném.
De?
De ilyen pajkos gondolatok
után, nem maradhattam szó nélkül, Baekkie – váltott hirtelen hangsúlyt, úgy formálva a
szavakat, hogy teljesen beléjük remegtem. – Jó
hallani, hogy nem csak én élveztem a dolgot; csodálatos voltál.
Basszus Jongdae, ne mondj
ilyeneket, itt vörösödök az utca kellős közepén. Még a végén hülyének néznek.
És? – kérdezte játékosan. – Kit érdekelnek? Én szívem szerint nézném az
édes kis arcodat.
Aish, Jongdae – sóhajtottam hangosan, ahogy
idegesen ráncolt homlokkal dörzsöltem halántékomat, próbálva visszafogni az
érzéseimet. – Miért beszélsz velem így?
Zavar?
Igen – feleltem határozottan, és
szerintem ezzel rendesen meg is döbbentettem a beszélgetőpartneremet, aki nem
számított egy ilyen válaszra. – Lefeküdtünk,
jó volt, és csak erre gondolok, de tudom, hogy el fogsz menni. És ez egy kicsit
szar, mert jól érzem magam veled, viszont tisztában vagyok azzal, hogy soha
többé nem foglak újralátni. Kissé megnehezíted nekem ezt az elvállást, ha
mondhatom így.
Sajnálom – mondta, bár hangszíne nem
tűnt olyannak, mint aki tényleg bánná tetteit. – De nem lesz bajod, higgy nekem.
Miért? Talán látod a
jövőmet? –
nevettem kínosan, bár ahogy mindezt gondolatban kimondtam, már nem is tűnt
annyira abszurdnak a feltételezés. Ezek után én már semmin sem lepődöm meg.
Valahogy úgy – mondta kedvesen – Érzek dolgokat veled kapcsolatban, és
biztosan tudom, hogy nem lesz bajod. Nyugodj meg Baekhyun, nem tettem rád azért
ekkora hatást.
Azt te csak hiszed.
Akkor mondom máshogy – mosolyodott el hangja. – Lesz még olyan, aki nagyobb hatást fog
nálad produkálni. Ráadásul ilyen küllemmel biztos vagyok benne, hogy találsz
magadnak rajongókat.
Már megint azt csinálod – feleltem kissé korholóan, bár
hangom nem tűnt haragosnak; mondjuk egyáltalán nem is volt az.
Ne
haragudj, egyszerűen nem tudom megállni – kuncogott. – Viszont nem tudok veled beszélni többet, mert JoonMyun hyung
visszajött, és végre tud rám időt szakítani.
Akkor nem is zavarlak
tovább.
Rendben – egyezett bele egyszerűen a
búcsúba. – Hé, ugorj be egy kicsit a szerkesztőséghez!
Minek? – értetlenkedtem.
Bízz
bennem.
Hát jó, legyen, ahogy akarod
– vontam meg
vállam, mert nekem aztán tényleg mindegy volt.
Ha már
így teljesíted a kívánságaimat, akkor gondolj még ilyen szépekre, rendben? Élvezet
visszapörgetni az időt.
Mondták már neked, hogy
perverz vagy? –
kérdeztem ironikusan, mire csupán hangosan felnevetett.
Sokszor! – kacagott folyamatosan,
mintha boldogsága több lenne, egyszerű, múló szeszélynél. – Légy jó Baekhyun, és csak határozottan!
Mielőtt még válaszolhattam volna, a vonalunk
megszakadt. Pontosan tudtam, hogy én képtelen lettem volna ily módon
kapcsolatot létesíteni vele, és biztos voltam abban, ha keresni akarna később,
azt megtenné. Így vállat vonva indultam meg a szerkesztőséghez, ahova nem tudom
mi okból kifolyólag kellett elmennem, de nem volt jobb dolgom, így minden
mindegy alapon megcéloztam az épületet.
- Baekhyun, megmondtam, hogy
tartsd a formás seggedet otthon, lehetőleg egy fasszal benne – forgatta meg
szemeit Hongki, mihelyst megpillantotta alakomat az ajtóban.
- Nem volt mit csinálnom –
vontam meg vállam, ahogy beljebb evickéltem a hangulatos helységben, ahol Luna
és Dyo nagyban dolgoztak, de olyan iramban, hogy majdnem felajánlottam nekik,
hogy cserélek velük.
- Mondtam, hogy dugasd meg
magad valakivel – morgott orra alatt, miközben papírjait rendezgette össze. –
Vagy ez már megtörtént? – méregetett gyanúsan, mintha csak érezte volna rajtam,
hogy nem olyan régen szexeltem.
- Ugyan Hongki, ne gondolj
ilyenekre Baeket illetően – jelent meg hirtelen legjobb barátom, kezében egy
csomó, szerződésnek kinéző irattal. – Ennyi idő alatt nem tudna senkit sem
találni magának.
- Kyungsoo baba, ismerheted
akármennyire ezt a gyereket, felőlem akár még a segge lenyomatét is
őrizgetheted, de a Lee Hongki-féle megérzések sosem csalnak – emelte fel mutatóujját,
jelezvén ezzel komolyságát. – Ez a srác nem olyan rég dugott, ráadásul egy
kurva jót is.
- Hogy lehetsz könyvszerkesztő,
ilyen obszcén beszéddel? – csóváltam fejemet totál értetlenül, ezzel a
kérdéssel már egy ideje cipekedve, mire főnököm megvonta a vállát.
- A teljesítményemért, nem a
mézes szavaimért fizetnek, de ne próbálj terelni Baekhyun! – szinte fenyegetett,
olyannyira mániákusan szerette volna tudni a választ. – Tudom, hogy valaki ma a
seggedbe mászott.
- Könyörgöm Hongki, csak a
szabadnapomon hagyd békén a seggemet!
- Minek jöttél be, ha még
ennyit sem bírsz elviselni? – ráncolta homlokát az idősebb, majd szépen lassan
eltávozott, ahogy Lunához lépve átvette tőle a telefont és smúzolni kezdett
valakivel.
- Amúgy Baek, pont jókor jöttél
– pillantott rám számítógépe mögül lakótársam, fél szemét le sem véve a
monitorról.
- Mert?
- Nem olyan rég kaptál egy
faxot, miszerint mind a ketten, azaz te meg én, hivatalosak vagyunk egy Érző
visszaküldésére. – Dyo szavai egy pillanatra megállították szívemet. Tehát
Jongdae elmenetele egy ceremónia lenne?
- Mikorra?
- Este nyolcra kell a
folyópartra mennünk – felelte monoton hanglejtéssel, teljesen semlegesen. – Ja,
és egy hívás is érkezett.
- Kitől?
- JoonMyuntól – szegezte rám
sokat sejtető tekintetét, aminek megpillantása után, képes voltam levonni azt a
következtetést, hogy az említett férfi nem valami kedves hangsúlyozással
beszélt velem. – Azt üzeni, hogy azonnal menj haza!
- Ezt parancsnak szánta?
- A hangjából ítélve, talán még
ki is herélne, ha nem tolnád el a lakásba az ülepedet! – Dyo sosem szokott így
beszélni, csak ha tényleg szarban voltam, és a hallottak alapján semmi jóra nem
számítottam, épp ezért nyugtáztam magamban az esti programot, majd elköszönve a
hevesen dolgozóktól, hazasiettem.
Hát, legnagyobb meglepetésemre Park Chanyeol
ücsörgött a kanapémon, de úgy, mintha kényszerből lett volna ott, és nem csak váratlanul
tört volna be a lakásomba. Áh, dehogy, ő soha! Viszont akármennyire is volt
pofátlan a magánlakrészt sértő viselkedése, a férfi rendkívül ingerültnek, de
elsősorban csalódottnak tűnt.
- Hát te? – kérdeztem először
finoman, nem akarva még jobban felforrasztani az eleve forrónak tűnő agyvizét. Nem
válaszolt. – Chanyeol, minden rendben? – Továbbra sem érkezett felelet, mintha
egy durcás kisgyerekhez beszéltem volna. – Hallasz engem?
- Hagytad – kezdett bele
lassan, folyamatosan maga elé meredve – hogy megbasszon!
- Tessék? – kerekedett ki a
szemem hangja hallatán, amely olyan idegenül csengett fülemben, hogy muszáj
volt még néhányszor megismételnem.
- Engedted, hogy Jongdae
megdugjon! Így volt, nem? – emelkedett fel ülőhelyéről, olyan gyilkos
tekintettel meredve rám, mintha megcsaltam volna. Szemei a dühtől izzottak,
karjai befeszültek, és úgy száguldozott az ereiben a vér, hogy félő volt,
valahol elpattan valami, aztán pedig lehetett volna itt menstruáció a javából. De
helyette csak egy hihetetlen feldúlt Park Chanyeol figyelt rám, bűntudatot
ébresztve bennem.
- Ezt te honnan tudod?
- Ugyan Baekhyun, ne nézz
hülyének, látom rajtad! – morgott továbbra is, egy cseppet sem kedvesebben. – És
egy kicsit sem volt feltűnő JoonMyun háza előtt smárolni!
- Most mit vagy kiakadva?
- Mit vagyok kiakadva?! –
ismételte meg szavaimat, sokkal hangosabban, mint ahogy beszélni szokott. – Egyszer
itt jössz nekem, hogy szerelmes vagy Dyo-ba, aztán már máris egy másik csávó
pöcsével játszadozol, akár egy rossz kurva, ráadásul… – itt megakadt. Visszafojtva
szavait s erőteljesebb haragját, csupán irritálóan remegtette ajkait, miközben
fegyelmezetten maga elé meredt, egy pillanatra sem nézve rám.
- Ráadásul?
- Hagyjuk! – sóhajtott kelletlenül,
mire megindult a bejárati ajtó felé, de még mielőtt elérhette volna azt,
akaratosan ragadtam meg kezét. Nem tudom miért tartottam vissza, holott azt
akartam, hogy elmenjen, de hallani szerettem volna azt a bizonyos mondatot,
amit inkább nyelt el, mintsem mondott el nekem.
- Ha már egyszer elkezdtél
valamit, akkor fejezd is be!
- De lényegtelen! – válaszolt kapásból,
valami könnyű kibúvót keresve.
- Nem érdekel, akkor is mondd
el!
- Felesleges lenne koptatnom a
számat – rázta le kezét szorításomból, úgy meredve rám, mint egy rossz kurvára;
milliónyi undor és sértettség keveredett a tekintetében, amiket nem tudtam mire
vélni. – Úgysem értenéd meg.
- Kösz a ledegradálást! –
fintorodtam el, hasonlóképp nézve, mint ő.
- Ez nem ledegradálás – rántott
vállat, haloványan elmosolyodva, amit végképp nem értettem. – Egyszerűen, csak
az igazság. Te ezt nem érheted.
- Akkor magyarázd el! – kértem,
szinte könyörögtem neki, de magam sem tudtam miért.
- Baekhyun, lefeküdtél egy
Együtt-érzővel! Ezen nincs mit magyarázni, mert…
- Mert miért? - húztam fel szemöldökömet,
provokatívan. – Talán zavar, hogy megdugattam magam valakivel? Vagy az bánt,
hogy az a valaki nem te voltál?
- Pff… – horkantott fel
gúnyosan, mintha én csupán egy alárendelt kis semmi lettem volna hozzá képest. –
Te totál meg vagy zakkanva! – azzal elviharzott, teljesen egyedül hagyva engem,
egy tucat kérdőjellel a fejemben.
**
Néhány órával később, Kyungsooval kettesben
sétáltunk egymás mellett, lassan baktatva Jongdae távozására. Mintha csak egy
temetésre igyekeztünk volna, azt leszámítva, hogy az est főszereplője koránt
sem volt halott. Természetesen az indulás előtt részletesen elmeséltem Dyo-nak
mindent, ami aznap történt velem – a nemi aktust csak úgy nagyjából vázoltam
fel neki – egészen addig a pillanatig, míg ő haza nem ért a munkából. Mit ne
mondjak, baromira meg volt hökkenve, leginkább Chanyeolon, azon egy cseppet
sem, hogy lefeküdtem egy Együtt-érzővel, mert állítólag, azok rendkívül
kívánatos és erotikus lények. Ha mindegyikük olyan, mint Jongdae, akkor nekem
az ő világukban lenne a helyem. Bár, ahogy lakótársam mellett lépkedtem a
folyóhoz közelítve, csupán a coloson járt az eszem, aki olyan értelmetlen
hisztit nyomott le, hogy azt sehova nem tudtam tenni. Miért volt olyan,
amilyen? Mi miatt kapta fel ennyire a vizet?
A távolban fénylő szentjánosbogarakat láttam
repkedni, három emberi alak körül, akiket sajnos akkor is könnyedén felismertem
volna, ha egyik szememre megvakítanak. A középmagas, átlaghoz képes kissé
alacsony termet JoonMyunhoz tartozott, mellette pedig a visszaküldendő
Együtt-érző ácsorgott, játékosan ringatva csípőjét, akár egy türelmetlen
kisgyerek. Annak balján pedig a colos, Park Chanyeol volt, kinek jelenlétére
akkor éppen annyira sem voltam kíváncsi, mint az apjáéra; annyi különbséggel,
hogy a fiatalabbat azt jobban elviseltem, de csupán a kényszer miatt.
- Kezdhetjük? – kérdezte JoonMyun,
mihelyst megérezte közeledésünket, mivel még csak hátra sem fordult köszönni,
vagy valami. Lélegzetvisszafojtva álltam a férfiak mellett, mert fogalmam sem
volt mégis miféle rituáléhoz készültem, így csak Jongdaere összpontosítva
fixíroztam az egyszerű eseményeket. Az említett férfi hatalmas lélegzetet véve
még egyszer utoljára szembefordult velünk, s kedves mosolyával bearanyozta az
esténket.
Ne
feledd Baekkie, ne utasíts el magadtól senkit, semmilyen körülmények között! –
Ez volt Jongdae elméjének legfontosabb üzenete felém, mielőtt még belevetette
volna kecses testét a hullámok sűrű, vad habjai közé. Elképedve meredtem a
szertefoszlott alakra, amely úgy tűnt el a vízben, mintha csupán habfürdőt
öntöttünk volna beléje.
- Ennyi volt? – értetlenkedtem,
amelyre csupán egy bólintást kaptam válaszul. – Minek kellettünk ehhez négyen?
- Vannak Limboban íratlan
szabályok és szokások – mondta hidegen a legmagasabb, tekintetét rám sem
emelve. – Ezek közül az egyik az, hogy négy embernek kell jelen lennie egy
ilyen szertartáson, különben nem fog működni.
- Volt már az ellenkezőjére
példa?
- Semmit sem bízunk a
véletlenre – vágott közbe JoonMyun, hátat fordítva a természetes forrásnak,
készülve hazaindulni. Bevallom, kissé feleslegesnek éreztem ezt a hajcihőt, bár
Jongdae utolsó szavaiért nekem megérte, mondjuk arról fogalmam sem volt,
Kyungsoo mit keresett velünk, de JoonMyun tudta.
Viszont
mielőtt még kellőképpen távol kerülhettünk volna a tótól, annak habjai hirtelen
lángolni kezdtek, mintha benzint gyújtottak volna rajta, úgy cikáztak a
magasban a vörös lángnyelvek. A fűre rogyva, teljesen elképedve figyeltem,
ahogy az égő, tűzforró forrásból előmászott egy elegáns, finomvágású férfi,
kinek előkelő összképén csupán a fején elhelyezkedő szarvak rontottak, de azok
kurvára.
Már
megint egy kibaszott bevándorló? – kérdeztem magamtól idegesen, ahogy az ijesztő
lényre meredtem. Bármit is akart, minden
zsigeremben éreztem, hogy én később nagyon rá fogok baszni!
