Péntek
reggelén, kómás fejjel csoszogtam ki a szobámból, megpróbálva elérni a
konyháig, ahol letolhattam a torkomon egy liter kávét. Miközben épp azon
mesterkedtem, hogy megölöm magam koffein túladagolásban, még előző éjszaka a
pulton felejtett mobilom szólalt meg, hangosan üvöltve az alapértelmezett
csengőhangot.
- Mi van? – morogtam bele készülékbe.
- Mizu Baekhyun?! – ordítottak a fülembe, ami kora
reggel, nem éppen esett kellemesen. Távolabb tartva magamtól a telefont, ronda
grimasszal az arcomon, próbáltam felidézni, kinek adtam meg az előző esti bulin
a számomat.
- Ki fasz vagy?
- Hát nem emlékszel rám? – röhögött fel
vontatottan, amiből könnyedén ki lehetett következtetni józansági állapotát is.
– Jongin vagyok.
- Jongin...? – próbáltam felidézni a srácot, de
valahogy az agyam teljesen kiszelektálta a fiút.
- Kyungsoo ismerőse – felelte egyszerűen, mikor
nekem végre leesett az a bizonyos tantusz.
- Hát persze; Jongin! Mi is a beceneved? Kai?
- Ja – mondta egyszerűen, még mindig eléggé
instabil állapotban, amit csupán a hangjából tudtam kikövetkeztetni. Egy idő
után nagyon kínos volt várni Jonginra, aki fogalmam sincs mit művelt a háttérben,
de Isten igazából nem is nagyon érdekelt, csak már le akartam rázni azt a kis
vakarékot.
- És mit akarsz tőlem, így fél hét felé közelítve?
– kérdeztem, miután már kurvára untam, hogy csak kussban ácsorgok egy mobillal
a fülem mellett.
- Ja persze! – kapott észbe, majd hangjában
látványos hangulatjavulást lehetett felfedezni. – Figyelj; ma este hatalmas
bulit tartunk a haverokkal, nem messze az egyetemtől: Arra gondoltam te is
eljöhetnél.
- Aha... Majd még meggondolom, Kai.
- Rendben – felelte, de még mielőtt letette volna,
visszaemelte a telefont a füléhez. – Ja, és ha mégis jössz, hozd magaddal
Kyunsoot is.
- Mindenképpen – húztam gúnyos mosolyra ajkaimat,
majd egy laza mozdulattal tettem le a telefont, bármiféle elköszönés vagy ahhoz
hasonló nélkül.
Idióta
kölyök! Képes azért zargatni kora reggel, hogy este menjünk el együtt bebaszni,
csak azért, hogy ismételten Kyungsoo közelében lehessen. Szánalmas próbálkozás
egy tapasztalatlan gyerektől. Bár tény, hogy Kai egy rohadt vonzó férfinak
számított, főleg azzal a kreolos bőrével, de mégsem sikerült akkora kéjenccé
kinőnie magát, hogy Kyungsoot egy kicsit is érdekelje.
Ahogy ezen
kuncogtam főleg, hogy nem volt min nevetnem, a hatalmas bögre kávét ajkaimhoz
emeltem, így juttatva szervezetembe az ébredéshez elegendő koffeint és
energiát, úgy mint minden reggel. Mert az életem egy hatalmas rendszer volt,
amelyen sosem tudtam változtatni. Mielőtt elindulnék az egyetemre, pontosan
négy deci kávét iszom meg, egyenlő arányban elosztva cukorral és tejjel. Ezt
követően három szem vajas pirítóst tolok le a torkomon, mindig fél és
háromnegyed hét között. Ezután, mikor már elpakoltam magam után elvonulok a
fürdőszobába, ahol szerda és szombat kivételével, körülbelül hét perc alatt
zuhanyzóm le, beleszámítva a hajmosást is, minek következte után még további
nyolc percet töltök a fürdőben, egyéb dolgok elvégzésére: fogmosás, dezodor,
hajbeállítás és a többi. Aztán visszavonszolom a seggem a magánlakrészembe,
ahol az aznapi időjáráshoz megfelelően, pont négy percet töltök a ruha
kiválasztásával, hozzászámolva még az esetleges változtatásokat, majd
harminc-harmincöt másodperc alatt leszek kész úgy, hogy az utcára is ki merjek
menni.
Aznap
pénteken is ilyen óramű pontossággal léptem ki a szobámból, várva még néhány másodpercet,
hogy a szemben lévő ajtó kinyíljon és lakótársam lépjen ki rajta. Reggel nyolc
óra nulla perckor, a bézs színű nyílászáró lassan kitárult, s egy kócos, de
elénk tekintetű Do Kyungsoo csoszogott ki rajta. Szürke kockás boxert viselt,
melyből kilátszottak vékonyka, de izmos lábai. Felül egy elnyűtt póló
ékesítette, amit csupán hétfőn, szerdán és pénteken viselt, míg a többi napon
félmeztelenül mászkált a lakásban. Barna haja össze-visszaállt, néhol egy-egy
tincs belelógott hatalmas barna szemeibe, melyekben még a csipa is ébredezett.
- Jó reggelt hyung! – mosolygott rám, és bár ajkai
szív alakban felfelé húzódtak, testtartása és arckifejezése alapján nagyon is
álmosan lépkedett a konyha irányába.
- Neked is, Soo! Ma is csak öt órát aludtál? –
kérdeztem, mire sokat sejtető mosolyra húzta száját.
- Ezt most kérdezted, vagy magadnak jelentetted
ki, kissé bizonytalanul?
- Mindkettő egyszerre – kacsintottam, majd
kiélveztem nevetésének halk rezgését a levegőben.
- Mellesleg, mit tervezel mára, amellett, hogy
számolod, hogy oszlik el az életed?
- Ne gúnyolódj, én vagyok az idősebb – böktem
oldalba beszólása miatt, de nem igazán hatotta meg a dolog, csak vigyorgott
tovább. – Amúgy bemegyek néhány órámra, aztán meg délben együtt ebédelek
Taeyeonnal.
- Hmm; Kim Taeyeon, mi? – kacsintott pajkos
tekintettel, amitől nekem röhöghetnékem támadt. – Na, és hogy haladtok?
- Dyo, te le vagy maradva – sajnáltam le a
fiatalabbat. – Mi már több hónapja járunk, és...
- Még mielőtt percről percre elkezdenél mesélni
nekem a kapcsolatotok minden momentumáról, el szeretném árulni, hogy annyira
azért nincs elfoglalt életem, hogy ne tudjam jársz-e egy lánnyal vagy sem –
szakított félbe, tisztázva mindent, mit akart, aztán újra beszédbe kezdett. –
Arra akartam kilyukadni, hogy elértetek-e odáig?
- Odáig? – ráncoltam homlokom.
- Megdugtad már? – fejezte te ki érthetőbben magát
lakótársam, mire nekem értelmezhetetlen grimasz ült ki az arcomra, olyan,
melyet egy életben csak egyszer használ az ember.
- Na, de Kyungsoo...
- Mi van? – csóválta fejét kiakadásomon, mint
akinek ez a fajta reakció totál idegen. – Huszonhárom éves vagy, a csaj meg
mennyi? Huszonöt?
- Huszonhat – helyesbítettem.
- Pláne. Ne akard nekem azt beadni, hogy egy nálad
három évvel idősebb nőt még nem vágtál gerincre.
- Ki mondta, hogy ezt akarom beadni...?
Kyungsoo
csupán egy perverz mosollyal díjazta beszólásomat, amiből már könnyen
kikövetkeztette, hogy Taeyeonnal nem éppen gyermeki kapcsolatban élünk.
Istenem, ez de furcsán hangzott! Gyermeki kapcsolat; komolyan Baekhyun?
A lényeg
csupán annyi, hogy Taeyeon és én már nagyon korán lefeküdtünk egymással, amit
én még a mai napig nem értek, mivel ő maga mondta, hogy szeretne ezzel várni.
Erre az első adandó alakalommal felhív magához, reggelre meg egy óvszerrel
magamon ébredtem, és egy kis bor utóízével a számban. Na, nem mintha bántam
volna, sőt örültem, hogy nála nem kell végigjátszanom a szokásos köröket, mint
az eddigi barátnőimnél. Taeyeon tudta mit akar, és ez tetszett benne; plusz még
minden aprócska tulajdonságát édesnek találtam, de legfőbbképpen azt, hogy
képes volt elviselni a folyamatos, szinte már beteges időbeosztásomat, ami már
engem is a sírba vitt. Sokan azt hihették, direkt vagyok ilyen pontos, holott
ez csupán hozzátartozott az alaptermészetemhez; egy idő után megfigyeltem a
saját tempómat, szokásaimat s az apróbb változtatásaimat is, melyek már túl
kiszámíthatóvá váltak. Ez volt az én bajom; a
kiszámíthatóság. Szinte mindig tudtam, mit fogok tenni és azt mennyi ideig;
ezt gyűlöltem. Sosem volt okom aggódni, izgulni vagy esetleg gondtalanul
élvezni a bizonytalanságot, mert soha nem kerültem instabil helyzetbe.
Anyagilag kaptam az átlagos mennyiségű támogatást a szüleimtől, plusz
hétvégente néha dolgoztam három-négy órát egy gyorsétteremben. Egyetemre
jártam, olykor buliztam, voltak barátaim és egy csodálatos barátnőm, aki
imádott. Én mégsem voltam elégedett, de erről soha nem panaszkodhattam
senkinek, különben kétszínűnek lettem titulálva. Ha valaha meg mertem azt
említeni, hogy elégedetlen vagyok, jöttek a fricskázó személyek, akik azzal
érveltek, hogy másnak fele ilyen jó élete sincs, és egy efféle tökéletesnek és
biztonságosnak számító előnyös jövőképet nem kellene nyafogással tönkretennem.
Na de baszki; ez az én életem, a saját jövőképem, és ha nekem mindez nem fekszik,
megtehetem azt, hogy köpök rá, nem igaz? Nagy valószínűséggel. És tettem bármit
is? Nem. Isten túl gyávának és beilleszkedőnek nevelt ahhoz, hogy ellenkezni
merjek a megszokottal. Végül is; nem olyan unalmas az a hétköznapi élet, nemde?
Pontosan
fél kilenckor magára hagytam a nagy lakásban Kyungsoot, s négy lépcsőzéssel
eltöltött perc után, már baktattam is az iskolám épülete felé, hogy beérjek az
első órámra, ami pont egy olyan tanárral volt, kit a hátam közepére sem
kívántam.
Park
KyungSeok egy olyan professzornak számított, akit mindenki imád; fiatalos stílusa
és lehengerlő intelligenciájának köszönhetően nem csak tiszteletet, de
csodálatot is kiharcolt a hallgatók körében. A gyermeki arc és lágy vonások
mögött egy hatalmas elme lakozott, mely bárkit képes volt legyőzni, nagyjából
minden kategóriában. Kellőképpen otthon volt a művészetek világában, de a
tudományt és a realitásokat sem hagyta a háta mögött, így akár egy humán, akár
egy reál beállítottságú emberrel is könnyedén megtalálta a közös hangot. De itt
vagyok én, aki igazán egyik kategóriához sem tartozik, és szerintem ez az egyik
ok, hogy nem szimpatizálunk a tanár úrral. Viszont hál’ Istennek ebből nem
csinálunk nagy ügyet; én csupán nem tartozom azok közé a diákok közé, akik
szívesen elcsevegnek Park professzorral és szerencsére, ezt ő sem szorgalmazza
az esetemben. Viszont Taeyeon esetében nagyon is teper a vén szivar, amit az
elején nem néztem jó szemmel, mivel ki a fasz örülne annak, ha egy negyvenes
szexistennek titulált hihetetlenül intelligens pasi keresné a barátnője
társaságát? De aztán rá kellett jönnöm, hogy bízom én annyira a barátnőmben,
hogy nem féltem egy Park KyungSeokhoz hasonló férfitól.
Ám, mikor
óramű pontossággal értem be az előadóba, csupán annyit láttam, hogy gyönyörű
barátnőm, Kim Taeyeon egy feszülős bőrnadrágban, és egy lazább hófehér pólóban,
barna tincseit pödörgetve beszélgetett a tanárral, ki látszólag nagyon élvezte
a hölgy társaságát; na akkor egy kicsit felment bennem a pumpa, de inkább csak
nyugalmat erőltetve magamra köszöntem oda kedvesen a férfinak, mintha nem
lettem volna képes megfojtani.
Mindketten
meglepetten rezzentek össze, mivel valószínűleg váratlanul érte őket hirtelen
csilingelő hangom. Taeyeon mihelyst, amint észrevett boldog mosollyal tökéletes
orcáján libbent oda hozzám, úgy ajándékozva meg egy édes csókkal, mely jobbá
tette az érdekesen induló reggelemet.
- Szia édes! – suttogta ajkaimra, míg övéi széles
vigyorra húzódtak. - Jó látni téged!
- Akkor ez az érzés kölcsönös. Hogyhogy bejöttél,
azt hittem nem lesz ma órád – mondtam, mikor már távolabb toltam magamtól
vékonyka testét.
- Nincs is, csupán múltkor elfelejtettem egy
beadandót beadni, így most gyorsan odaadtam a tanár úrnak – biccentett fejével
a már papírjait rendező idős fickó felé.
- Értem – bólintottam kissé furcsa
arckifejezéssel, majd ismét szerelmem felé fordultam. – Áll még a mai ebéd?
Válaszként
csupán egy kedves csókot nyomott ajkaimra, mely többet mondott minden szónál. Mielőtt
még elment volna, sok sikert kívánt a napomhoz, aztán, ahogy kisétált az ajtón,
én ugyanolyan tempóban baktattam fel a szokványos helyemre, majd figyelmen
kívül hagyva Park professzort, egy ősrégi könyvvel a kezemben foglaltam le az
agyamat.
Természetesen később az előadás sem kötött le,
csupán az én drága barátnőmre tudtam gondolni, és arra, milyen is lesz vele töltenem,
ki tudja mennyi idő után egy órát. Mert több mint két hétig nem találkoztunk,
mivel valami tanulmányi útra ment Kínába, ahol a kulturális különbségeket vizsgálta.
Így gyakorlatilag az aznapi ebéd lesz az „első” randink.
Pontosan
háromnegyed tizenkettőkor, mikor véget ért az utolsó előadásom is, energikusan
pattantam fel a helyemről, hogy hamarabb az egyetem közelében elhelyezkedő kis
étterembe érjek, megelőzve Taeyeont. Mikor a főtéren ácsorgó toronyóra delet
ütött, plusz öt perc késést számoltam, hogy barátnőm megérkezzen. Mikor letelt
a háromszáz másodperc, a távolból megpillantottam Taeyeon vékony alakját, ahogy
kecsesen lépkedett felém, kissé talán sietősen.
- Bocs, hogy késtem, akadt egy kis dolgom –
puszilt meg két oldalt, majd az étterem kinti részén található egyik asztalhoz
ült le, várva a pincérre.
- Miféle dolgod volt?
- Csak SeoHyun lelkivilágát kellett ápolnom, amiért
kidobta a pasija – legyintett, mondván, hogy ez túl csajos téma nekem.
- Szakított vele az amcsi srác? – lepődtem meg, de
válaszként csupán egy apró bólintást kaptam. – Hogy is hívták? Eric?
- Eren – javított ki.
- Nem hangzik valami amerikainak – húztam fel
egyik szemöldököm, majd belekortyoltam az elém lerakott jeges vízbe. Barátnőmnek
szája szélén gyermeki mosoly bújt meg.
- Mintha, olyan sok nyugati embert ismernél.
- Miért, te talán jártasabb vagy a témában?
- Én ismertem Erent.
- Az csak egy – mutattam ujjammal a számot. –
Rajta kívül esetleg találkoztál már bárki mással is?
Megcsóválta
fejét, így libbentve meg hosszú fürtjeit.
- Akkor meg ne okoskodj.
- Én okoskodom? Kettőnk közül ki nem beszél egy
nyelvet sem? – pislogott rám kissé felvágósan, mégis játékos hangulatban.
- Vesd a szememre, amiért nem tudok angolul!
- Én itt nem csak arra gondoltam, hanem mindenre! Te
a koreain kívül semmilyen nyelvet nem ismersz.
- Ezt úgy mondod, mintha baj lenne – forgattam szemeim,
mire Taeyeonból halk kacagás szakadt fel.
- Csupán hátrány, ha külföldön akarsz élni.
- Ki mondta, hogy ott akarok? – vágtam vissza, de
erre már nem kaptam mosolygó tekintetet, csupán komolyan elgondolkodó
ábrázatot.
- Szóval, ha én úgy döntök, hogy a tanulmányaim és
a céljaim érdekében kiköltözöm Kínába, nem jönnél velem?
A
döbbenetem konkrétan fejbevágott, mikor belenéztem a lány szomorkásan csillogó,
mégis reményekben gazdag íriszébe. A poharamat kezdtem fixírozni, hogy
valamennyire csillapítani tudjam idegességemet.
- Szóval ezért akartál ma velem ebédelni?
Bólintott.
- Ez egy ösztöndíj?
- Olyasmi; de inkább lehetőség. Állást ajánlottak
Pekingben, hogy ott élő, Koreába vágyó fiataloknak tanítsak az itteni
életmódról és kulturális különbségekről.
- Lakás? – pislogtam rá, mire szerényen, apró
mosollyal arcán az asztallapra pillantott.
- Az egyik legjobb környéken.
- Fizetés?
- Épp elég, hogy fedezhessem a szükségleteimet, és
még egy kis költőpénzem is legyen.
- Indulás?
- Elvileg júniusban – makogta, aztán félve arcomra
lesett, megpróbálva kiolvasni belőle valamiféle reakciót.
- Tehát konkrétan két hetet fogsz még itt tölteni
velem?
- Ha együtt megyünk, akkor csak Koreában fogok két
hetet eltölteni veled – alakította át mondatomat. – Velem jössz?
Kérdésére
idegesen simítottam végig tarkómon, majd gondterhelt arccal, az asztalon
könyökölve néztem a reménykedő lányra.
- Itt van az egyetemem, a barátaim... És a nyelvet
sem beszélem.
- Ott is tanulhatsz; Pekingben is találhatsz
barátokat, ráadásul a nyelv három hónap alatt rád ragad. És mindig együtt
lehetnénk – szorította meg asztalon elhelyezkedő kezemet, mire apró mosoly
suhant át arcomon.
- Gondolkodhatok még ezen?
- Persze – bólintott megértően, mégis valahogy más
fény csillogott barna szemében.
Az ebéd
után elbúcsúztunk a másiktól, majd én körülbelül egy órakor indultam haza,
végig ezen a Kínás dolgon gondolkozva. Menjek vele? Hagyjam el egy olyan lány
miatt, akit csak néhány hónapja ismerek, a szülőhazámat? Ráadásul egy olyan
országban éljek, ahol még a nyelvet sem beszélem? Kezdjek új tanulmányokba, és
felejtsem el a barátaimat? Megéri ez
nekem?
Gondolataimból a zsebemben rezgő mobilom
zökkentett ki, melynek képernyőjén Kyungsoo vigyorgott a megszokott szív
formájú ajkaival.
- Na, mizu? – szóltam a telefonba rejtett
csalódottsággal hangomban.
- Ugye nem felejtetted leadni a dogámat Park
professzornál? – Lényegtörő kérdése hallatán reflexszerűen csaptam homlokomra. Hát
persze; Kyungsoo megért, hogy a házidogáját vigyem be a tanárnak, mivel neki ma
nem lesz órája vele, és ideje sem lenne beugrani hozzá.
- Máris viszem.
- Köszöntem! – válaszolt kissé talán
hisztérikusan, majd megszakította a vonalat. Mosolyogva meredtem a mobilomra,
aztán nagy lendülettel fordultam vissza az egyetem irányába. Istenem, ez a hiszti de hiányozna nekem...
Nagy
nehezen megleltem Park professzor irodáját, amely előtt szinte senki sem állt
sorba, pedig köztudott ténynek számított, szinte már az egyetemmel együtt járt,
hogy bizony Park KyungSeok irodája előtt, legalább hét-nyolc diák szokott várakozni.
De aznap délután egy teremtett lélek sem volt hajlandó várni a negyvenes
férfira; inkább mentek bebaszni, mintsem a sulival törődni. Aish... Ha nem
ígértem volna meg Kyungsoonak, tuti én sem egy nagy mappával a kezemben
ácsorogtam volna a barnás színű nyílászáró előtt.
Nem tökölve
kopogtattam, de válasz nem érkezett. Azt gondoltam, talán nincs ott, viszont azt
azért megpróbáltam, régi rosszcsont gyerek múlttal, hogy vajon az ajtó nyitva
van-e. És bár ne lett volna...
Szia Noel!
VálaszTörlésÁlomvilágban éltem napokig és fogalmam sem volt, hogy miről maradtam le. Ma reggel nem hagyott a gondolat, hogy valaminek az új részèről elfeledkeztem, aztàn idetaláltam. Már most jól szórakoztam az olvasottakon. Imádom a szereplőket pedig alig kaptunk belőlük. Jonginka is cukira sikerült a Kyungsoo mániájával (KaiSoo fan is vagyok ezerrel - bár lehet itt nem lesz semmi ilyen). *.*
Huh, Taeyeon vagy hogy a halálba kell leírni a nevét (nem foglalkozom a csaj bandákkal, be se fogadja az agyam az infókat róluk) menjen csak Kínába, ha meg nem azzal a professzorral lépjen le. Békönke meg gyorsan találkozik Yodával és boldogan élnek míg... megharapja őket egy vámpír és halhatatlanokként BaekYeol forever lesz. XD
Befejeztem az idiótaságokat. Annyit még idepöttyintek, hogy tetszik a fejléc. Ezt szerintem eddig még nem írtam. Várom a folytatást (csak győzzed írni a ficjeidet). Pusz
Ditta <3
Szia! ^^
TörlésValamikor én is elfelejtek mindent, és csak néhány nap után kapcsolok, szóval... xD
Örülök, hogy tetszik, még akkor is ha nekem nem XD Valahogy amikor visszaolvastam ezt a fejezetet, olyan volt, mintha nem is én írtam volna, és ez nem hagyott bennem valami pozitív nyomot, így nagyon hálás vagyok, hogy írtál nekem. Úgy érzem, ennél a ficinél kell majd a bíztatást, mert már szeretem írni, valahogy ez az első fejezet kissé idegen a számomra. (Talán csak a kezdetlegesség miatt)
A fejemben úgy jellegzetesebben csupán Baekhyun karaktere van meg, és csak nagyjából a többi. De ezek szerint még az a nagyjából is elfogadható, ha neked tetszik ^^.
Na igen a ficik; jelenleg három futó történetem van, ráadásul írni fogok még egy OS-t is (KaiSoo lesz *-*) plusz még a kis nejemnek is ígértem egy ficit. xDDD Lehet meg kéne tanulnom nemet mondani? xD Bár ha nem írnék ennyi mindent egyszerre valószínűleg nem is olvasna senki :D (Ez egy jelentős megjegyzés volt magamnak xD)
Majd valamikor hozom a folytatást, és nagyon köszönöm, hogy írtál! :3
Puszi: Noel ♥♥♥
Ééééés ennek is a végére értem. Olyan rossz a kedvem, mint az idő Szegeden... ._: De feldobtad a kedvemet, és persze olvashatom tovább, szóval nincs problémám. HOLY BAEKYEOL segít majd *---* (igen, rám ragadt ez a HOLY duma xdd)
VálaszTörlésKomolyra fordítva a szót... Sosem volt még olyan, hogy idegesítene egy főszereplő, de Bacon kitett magáért. Ez a "Mindent elterveztem" élet nagyon nem tetszik :"D Remélem hamar észhez tér, mert odamegyek és fejbebaszom xdd Nem lehet így élni qwq Pls.. az meg még jobban nem tetszett, hogy drága Taeyeon is felbukkant... ._. (A valóságban sem szeretem szegény fejét, az egész SNSD nem nőtt a szívemhez xd csak Sunny, mert ő egy édibédi cukorborsó *--*) De róla majd később, előbb jöjjön SÁTÁNSOO és Jongin, akinek volt vagy kettő mondata? >< Szerencséjük, hogy szimpatizálok velük, mert úgy járnának, mint Bacon. (Be kell, hogy valljam, Bacon sosem volt a szívem választottja... pedig annyira szejetem a HOLY BAEKYEOLT)
So, SÁTÁNSOO és Jongin piros pontot kap >< Deeeeee... az a.. a... Taeyeon (nyugodt vagyok, ne aggódj xdddd csak élezem a bicskámat) szóval, szertejük őt, ha kimegy Kínába Bacon nélkül, akkor szeretjük.. egyébként nem ._. Ennyi... Az meg, hogy gyanakszom rá... az már más téma. A vége, azt hagyjuk >< Ilyennek kellett lenni.
Az ilyen véleményeket szeretem megírni, ahol nem kell kitérni, hogy hogyan használjuk az írásjeleket stb. (Bár én sem vagyok magyarból penge XD) So, kapsz egy ölelést ^^ :33
Ámen~ (Holnap talán megírom a kövi kommentet is XD)
Fogalmam sincs, milyen az idő Szegeden (xD), de annak nagyon örülök, hogy a kedvedet sikerült jobbá tennem! ^^ HOLY BAEKYEOL! (Ez nagyon tetszik ^^)
TörlésJa, Baekhyun klasszikusan olyan ember, akit az életben leütnék a pontossága és a töketlensége miatt, de mivel nincs a közvetlen környezetemben, ezért még elviselem. Főleg mert én írom a karakterét xD De, a későbbiekben Baek nagyon sokat fog tanulni az életről, és annak lényegéről, és ezek alapján fog ő is megváltozni. Taeyeon nekem sem a szívem csücske, sem itt, sem a valóságban, de azt elismerem, hogy tehetséges, viszont engem nem fogott meg annyira. Az SNSD-vel elvagyok, de igazán én is csak Sunny-t kedvelem *^*
Kai nem lesz állandó karakter, de Soo igen, szóval rá készülj fel! És miért SÁTÁNSOO? xD Szegény Soo a későbbiekben meg fogja szívni, szóval légy vele kedves xD
Olvass csak tovább édesem, választ fogsz kapni mindenre! :3
És köszöntem az ölelést, a következő véleményt, pedig akkor írod, amikor csak akarod! :3
Puszi: Noel ^^