Hasogató fejfájással, szinte teljesen lebénult
végtagokkal nyitottam ki szemem, s bámultam az égen ragyogóan világító
csillagokat, melyek valahogy sokkal nagyobbnak és többnek látszottak, mint
előtte. Az égbolt tökéletesen tiszta volt, a levegőben édes illatok keveregtek,
s a kemény föld, amelyen feküdtem, valamiért kényelmesebb fekvőhelyet nyújtott,
mint az otthoni ágyam. Szívem szerint fel sem keltem volna onnan, hiszen valamiért
pont akkor kellett megéreznem a másnaposság klasszikus jeleit; életemben nem
ittam olyan sokat, mint azon a bulin. Ráadásul azt sem tudtam, hol vagyok...
Tényleg. Hol vagyok?
Nehezen feltápászkodva néztem magam mögé abban
reménykedve, az előző esti buli helyszínénél aludtam be, jó részeg Baekhyun
módjára. Viszont hátam mögött nem a hatalmas, egyedi stílusú épületet láttam,
hanem egy kultúrkocsmához hasonló lebujt, amelyből jó kedélyű emberek hangja
szűrődött ki, ezzel megtörve az utca csendjét. Értetlenül pislogtam az ajtóra
meredve, teljesen hitetlenül: nem emlékeztem, hogy elhagytam volna a buli
helyszínét. De akkor meg, hogy kerültem egy rohadt kocsma elé?!
Csupán másodpercekig volt alkalmam a zajos
lebujt figyelni: egy kéz érintette vállamat, amelytől úgy rezzentem össze, mint
mikor a tanár körömmel karcol végig a táblán. Ijedt tekintetemmel egy
klasszikusan helyes, korombeli fiút ajándékoztam meg, ki olyan fejjel vizslatta
ábrázatomat, mintha meg akarná fejteni az életem rejtelmeit. Ijesztően közel
hajolt, akár egy állat; mintha megszaglászott volna, holott valószínűleg (és
remélhetőleg) csak nagyobb felbontásban akarta figyelni arcom legapróbb
rezzenéseit is. A döbbenettől mozdulni sem tudtam, így csak tűrtem, ahogy egy
vadidegen a pofámba mászik, bármiféle ok vagy magyarázat nélkül.
Hamiskás mosoly kúszott arcára, ezzel teljesen
megváltoztatva annak karakterét. Szimpatikusabban festett az igaz, de a vigyora
túlságosan is betegesnek tűnt, ami még mindig késztetett arra, hogy
elmeneküljek. Viszont még mielőtt elhúzódhattam volna tőle, hirtelen
felpattant, s égbe emelt fejjel, akár egy felderítő vadállat, elkiáltotta
magát.
- Új hal akadt a horogra,
gyerekek!
Akárcsak valami rossz filmben, az emberek egy
másodperc alatt rohantak ki házaikból; az egész utca lakossága pillanatok alatt
ért el hozzám s még a kocsmában tartózkodók is kidugták orrukat, ugyanis a
fiatal srác kiáltása, mindenkit oda vonzott. Érdeklődve figyelték arcomat,
mintha csak egy idegen lény lettem volna. Úgy éreztem magam, mint az
állatkertbe érkezett, vadonatúj az emberek számára ismeretlen faj, akit úgy
csodálnak, akár egy Földre szállt angyalt. Borzasztóan zavart, ahogy legalább
száz vadidegen figura, olyan büszkeséggel és boldogsággal fixírozta arcomat,
mintha csak az elveszett gyermeküket találták volna meg.
A lakók nagy része hihetetlenül fiatal volt, a
legidősebbnek kinéző is maximum csak harminc lehetett. Rohadtul furán éreztem
magam, én mondom életemben, még sosem sokkolódtam le úgy, mint akkor. Mindenki
boldog lett, azt hittem ott helyben kezdenek el táncolni; komolyan. Durva volt
az, ahogy ennyire megörültek annak, hogy a kocsmájuk előtt ébredtem. Bár, még
mindig nem tudtam, hol vagyok.
A kurjongató helyes srác jobbját nyújtotta,
hogy felsegítsen, s miután ez meg is, történt a tömeg is olyan sebességgel tért
vissza a saját teendőihez. A hirtelen jött boldogsághormonok egy pillanat alatt
törtek ketté, amikor is két lábra álltam. Mondjuk nem bántam, hogy már nem
mosolyognak idegbeteg módon a pofámba, de az ilyesfajta viselkedés rohadt
szokatlan volt a számomra.
- Ha tudnád, mennyire örülünk
az érkezésednek! – rázta meg kezemet a fiú, de olyan erővel, hogy azt hittem
ott szakad ki belőlem a végtagom. – Már nagyon régóta várunk valaki újra; oh,
ha tudnád mióta élünk ugyanabban a közösségben! De, most hogy itt vagy, érzem
meg fognak változni a dolgok. Hogy hívnak, kölyök?
- A nevem... – dadogtam
össze-vissza, részben a zavartságom miatt, részben pedig azért, mert egy
pillanatra komolyan el kellett gondolkoznom a saját nevemen. – Baekhyun. Byun
Baekhyun.
- Nagyon örülök! Én Daehyun
vagyok, de szólíts nyugodtan Dae-nek – kacsintott rám, majd vidáman átkarolva a
vállamat kezdett velem sétálni a sötét utcán, ami egyáltalán nem volt ismerős.
Komolyan; soha a büdös életemben nem jártam még arra. – Tudod Baek, az utóbbi
hónapokban halál unalmas volt ez a hely, ami a mi esetünkben különösen komolyan
hangzik. Ha érted mire gondolok – kacsintott rám ismét, majd poénkodva bökött
oldalba. Halványlila gőzöm sem volt, miért volt a „vicce” ennyire nevetséges.
- Ne haragudj Daehyun, hogy
félbeszakítalak – toltam el magamtól. -, de mégis hol vagyok?
- Hol? Hát itt! - tárta szét karját, mintha ez annyira
egyértelmű lett volna.
- Az oké, de hol van, azaz itt?
- Te tényleg nem tudod? –
fagyott arcára a mosoly, ahogy realizálta értetlen tekintetemet.
- Tudnom kellene? – nyögtem
kétségbeesetten. – Hol vagyok? Mi ez az egész? Miért rajongtak körbe az
emberek, és te miért örülsz ennyire nekem? Miért nem ismerem ezt a helyet?
Kérdéseim sokasága hatalmas sóhajt csalt elő a
helyes arcú fiúból, amit a bizonytalan tarkóra simítás követte. Jól ismertem az
embereket, ahogy ezt a testbeszédet is: látszott rajta, hogy nyugtalanította
tudatlanságom, amit nem igazán tudtam hova rakni. Miért volt annyira furcsa,
hogy nem ismertem valamit? Mintha ez bármiféle komoly következménnyel járt
volna.
Gyengéden érintette meg karomat, majd fejével
az ellenkező irányba biccentve, kissé talán keserű mosollyal arcán nyitotta ki
ajkait, sokkal lágyabb szavakat megformálva.
- Gyere.
- Hova megyünk?
- Elviszlek valakihez, aki majd
választ ad a kérdéseidre.
- Miért nem válaszolsz te? –
torpantam meg, mire Daehyunnak az a szomorkás mosolya foglalt helyet arcán,
amit az ember sosem akar igazán megismerni.
- Hidd el; az ilyet egy profitól
kell hallani. – Hatalmas könnycsepp csillant meg gyönyörű barna szemei
sarkában, mintha valamiféle régi sebről tépte volna le a ragtapaszt. Aznap este
nem tudtam pontosan mi játszódott le Daehyunban: talán csalódottságot érzett,
esetleg nosztalgiázott magában, aminek hatására eljöttek a könnyei. Bármi is
járt azon a szombati estén a fejében, annyit elegendő volt tudnom, hogy nem
kevés démonnal küzdött akkor. Nem ismertem Daehyun történetét, annak részleteit
pláne nem; viszont abban biztos voltam, hogy kitépni egy régi könyvből a kedves
emlékeket, talán a világ legnehezebb feladata volt. Nem tudtam, hogy pontosan
miktől vált meg, de csupán elég volt ránéznem és tudtam; valami olyasmi történt
vele, ami mély nyomott hagyott benne. De mint mondtam: nem ismertem a
történetét. És a baj csak az volt, hogy az enyémet is erős homály fedte.
Azt hittem hihetetlenül messzire fogunk menni,
de csupán a hosszú főút túlsó végéhez tartottunk, ahol egy régi stílusú, New
Yorkba illő, tűzlépcsős emeletes ház díszelgett, aminek csupán a tizedik
emeletén világított lámpafény. A kőfal, meg úgy az egész épület külleme
valamiért mérges nyilat röpítette mellkasomba: egy pillanatra meg kellett
torpanjak, annak érdekében, hogy a légzésem és egyensúlyom egyenesbe jöjjön.
Mikor már nem akart kiugrani a szívem a helyéről, hajlandóságot mutattam, hogy
megmásszak legalább tíz emeletet. Normális esetben hisztis kislány módjára
húztam volna el a csíkot, de mivel az a szituáció koránt sem volt nevezhető
normálisnak, így lenyeltem a békát, és megmásztam az emeleteket. Muszáj volt
tudnom, hol vagyok, és miért ujjongtak miattam az emberek, mikor
megpillantottak. Csak és kizárólag a tudás miatt tettem azt, amit átlagos
esetben sosem csináltam volna. De hisz ez
jellemző volt rám.
Épp köptem volna ki a tüdőmet, amikor is
Daehyun megállított, egy furcsa színekben pompázó ajtó előtt, amelyen egy
hatalmas egyes szám virított. Sosem szerettem az egyes számot; mintha a
győztest akarta volna csak megjelölni, semmi mást. Utáltam, ha a képembe dugták
mások a sikereiket, épp ezért mindent gyűlöltem, amin szerepelt ez a szám.
Gyerekes, idióta, teljesen logikátlan viselkedés tudom, de ilyen vagyok.
Ahogy Dae ökle megérintette az ajtó kemény, fa
anyagát, a nyílászáró abban a szent másodpercben ki is tárult, s egy nem éppen
barátságos tekintetű, mégis hihetetlenül vonzó fiatalember állt előttünk.
Klasszikus vonások, átlag magasság és különleges karizma: ez mind abból a
fiúból áradt. Persze megmaradhattam volna a szokásos barna szemek, vékony ajkak
meghatározásnál is, de az nem lett volna hozzá méltó. Mert igen, egy meglepően
vonzó, tiszteletparancsoló srác nyitott nekünk ajtót, ki bár nem valami kedves
pillantásokkal illetett minket, mégis empatikusabbnak tűnt, mint előtte bárki.
- Daehyun, micsoda váratlan
meglepetés – szólalt meg vonatott stílusban, teljesen lesajnáló hangnemben,
mégis gyermeki orgánuma szinte simogatta füleimet. Hogy lehet valakinek ilyen
hangja?
- Tudtad, hogy jövünk? –
nyitotta ki jobban íriszeit a mellettem álló, mire a számomra még mindig
ismeretlen srác, szemeit forgatva indult vissza lakásába, az ajtót teljesen
tárva nyitva hagyva.
- Hallottam. Tudod nem olyan
hosszú ez az utca, így a kurjongatásaid is hamar eljutnak hozzám – fordult
vissza szemrehányóan, majd egy laza fejintéssel beinvitált minket a lakásába. A
ház stílusának megfelelően, a lakhely is tipikusan Amerika volt: egy nagy
nappaliból állt az egész, s abból nyíltak részek a fürdőre és a hálószobákra. A
konyhát csak egy pult választotta el a tévézésre alkalmatos helységtől,
amelynek valamiféle lepukkant hangulata volt, teljesen megmagyarázhatatlan
okokból kifolyólag. Ezt még megkoronázta egy hatalmas ablak, amely majdnem
kitett egy teljes falat; a nyílászáróból rálátás nyílt az egész kopott utcára,
amin akkor este nem tombolt az élet.
- Te ülj le ide – mutatott rám
a fiú, majd biccentett a kanapé felé, ezzel jelezve, hogy a többit rakjam össze
én. Mintha olyan nagy ész kellene ahhoz, hogy le tudjak ülni egy rohadt
bútorra. Míg én a meglepően kényelmes garnitúrán meresztettem a fenekem, addig
Daehyun félrevonult az idegen sráccal, és erősen gesztikulálva magyarázott neki
valamit. Ahogy lassan teltek a percek, és ahogy Daeből csak úgy ömlöttek a
szavak, olyan hirtelen váltott át az ismeretlen fiú kemény, bunkó arcmimikája
lágy és sajnálkozóvá. Mintha Daehyun szavai olyan sok mindent megváltoztattak
volna; mondjuk a mai napig, nem tudom mit beszéltek azok ketten. Fogalmam sem
volt arról, a most megismert fiú mit mondott a lakástulajdonosnak, amitől olyan
gyorsan váltott empatikus stílusra. Egyszer rám emelte tekintetét, arra tisztán
emlékeztem; szánakozóan nézett, mintha annyira, sajnálatra méltó lettem volna.
Idegesített, ha ilyen szemekkel vizslattak, de akkor abban a pillanatban, elég
elveszettnek éreztem magam és csak haza akartam menni. Vissza a normális,
unalmas életemben, amit mindig gyűlöltem.
Mikor az ismeretlen srác már eleget hallott,
aprókat bólogatva veregette meg Daehyun vállát, majd kikerülve őt, elém lépett.
Furcsa szemekkel vizslatott, én mondom, rohadt furcsákkal. Megmagyarázni nem
tudom, mit érezhetett, vagy gondolhatott rólam, mikor úgy nézett rám, de abban
biztos voltam, hogy nem fogok hazajutni. Bár nyíltan senki nem mondta, mégis
éreztem, hogy bizony néhány órát még fogok azon a kanapén ücsörögni. Fejével Daehyunnak
biccentett, aki minden szó nélkül, elviharzott, így én kettesben maradtam az
idegennel.
- Baekhyun, ugye? – kérdezte.
- Igen. És te ki vagy?
- A nevem JoonMyun – Nem
törődve velem ült le szemben egy fotelba. Pillanatokig csak figyelt,
valószínűleg arra várva, hogy én szólaljak meg először.
- Megmondanád, hogy mi ez az
egész?
- Mármint micsoda? – Adta a
hülyét. Ez utáltam.
- Tudod te azt nagyon jól.
- Baekhyun, – hajolt kicsit
előrébb, halk nevetést kiadva magából. – amíg nem fogalmazod meg a pontos
kérdésedet, nem segíthetek.
- Szerinted, Daehyun azért
hozott ide, hogy sakkozni tanuljak tőled?
- Nem tudom. Azért hozott?
- Fogalmam sincs – vontam
vállat. – Nem mondta, miért jövünk.
- És szeretnéd tudni? – húzta
fel szemöldökét, mintha valami gyermekpszichológus lett volna. Nagyon úgy
festett, mint egy dilidoki.
- Igen.
Halkan sóhajtva dörzsölte meg szemét, majd a
plafonra pillantva kezdett el gondolkodni. Én is oda meresztettem tekintetem,
ahol az övé pihent. Egy csúnya folt helyezkedett el a mennyezeten. Nagyon
csúnya.
- Daehyun azért hozott hozzám –
kezdte -, mert én elsők között érkeztem ide, erre a településre. Illetve, nem
én voltam az első, de én tettem fontos lépéseket az ügyben, hogy kialakuljon
az, ami most van. Épp ezért, akik tanácstalanok, hozzám küldik őket. Ezért vagy
te is itt.
- Oké... – Nem tetszettek a
szavai. Túl furcsa, túl ismeretlen és túlságosan zavaros. JoonMyun nem mondott
konkrétumokat, amik megijesztettek. Csak haza akartam menni. – Akkor
kérdezhetek?
- Amire tudok, válaszolok.
- Miért nem ismerős ez a hely?
– csaptam a dolgok közepébe.
- Csodálkoznék, ha az lenne –
kuncogott magában, de nem igazán voltam vevő a humorára. – Általában azok, akik
idekerülnek, nem ismerik ezt a világot.
- Világot? – ráncoltam
homlokom. – Miért beszélsz úgy erről a településről, mintha nem valós lenne?
- Nagyon is valós – kuncogott
ismét, keserű ízzel ajkai közt. – Hidd el, ha nem lenne az, most egyikőnk sem
állna itt.
- De, ha valós, akkor miért nem
ismerem? – A kérdések csak úgy ömlöttek belőlem, de a válaszok csak egyre több
kérdőjelet képeztek az agyamban.
- Én sem ismerek minden egyes
porszemet a világban.
- De, ha mindenki az én
nyelvemet beszéli, valószínűleg még Dél-Koreában vagyok.
- Ezt így nehéz elmagyarázni –
csóválta fejét.
- Jó – vettem mély levegőt,
hogy áttérhessek egy másik témára. – Hogy kerültem ide?
JoonMyun arca egy pillanat alatt torzult el;
nem akart beszélni. Nem mondott semmit, de látszott rajta, hogy ettől az
információtól meg akar kímélni.
- Biztos, hogy hallani akarod?
- Különben nem kérdeztem volna
meg – Nem akart válaszolni. Kurvára nem akart.
- Baekhyun, ezt nem lesz könnyű
feldolgoznod...
- Meg fogok vele birkózni –
mosolyodtam el gúnyosan, ezzel próbálva jelezni neki, hogy szeretném, ha járna
a lepénylesője.
- Azt erősen kétlem...
- Könyörgöm JoonMyun, mondjad
már! – kiáltottam rá idegesen, de ő meg sem rezzent. Megadóan sóhajtott csupán.
– Miért vagyok itt?
- Mert meghaltál, Baekhyun.
Háh, már az elejétől kezdve annyira tudtam, hogy Baekkie meghalt, hogy at szinte már fáj :D
VálaszTörlésHát, öhmm, okay Dae mi így szeretünk xD
Nagyon kiváncsi vagyok mit is fogsz ebből kihozni, mert megint egy nagyon jó dolgot találtál ki, nem hiába imádlak benned sosem csalódok :D
Ne haragudj, hogy csak ilyen kis rövid valamit írtam, de.. faradt vagyok, bár ez nem kifogás, mind1 majd legközelebb hosszabbat írok ^^
Várom a kövit *-*
감사함니다
Nem váron el tőled, hogy regényeket írj, hiszen nekem ez a kis rövid komment is bőségesen elég! ^^ És a fáradtság igenis kifogás, én már csak tudom.
TörlésA helyzet az, hogy szerencsémre, pontosan tudom, mit akarok kihozni ebből a helyzetből, és ki is fogom, mert hát én megtehetem, szóval neked csak annyi dolgod lesz, hogy vársz és olvasol! :3 A többit én intézem ^^
Köszönöm, hogy írtál!
Puszi: Noel <3
WHAT? EZT MOST MIÈRT? HOGYAN? MIKOR? ÈS MI VAN? :O
VálaszTörlésNem értem, de Te biztosan, naná, hisz te írod. ^^ Okos... a legizgalmasabb véggel befejezett történetedet hagytad a végére. Most nagyon nagyon nagyon ideges lettem. ><
Daehyun!!! <3 A Hyun family két harmada jelen. :-P (Ez nem ide tartozik, de minden vágyam, hogy olvassak egy ficet azzal a három csoda pasival. Szép álom, nem tudom, hogy lehetne őket összehozni.)
Miféle helyre került ez a szerencsétlen?! Ha nem járt már ott egy ideje senki, akkor nem lehet szimplán pl. a Mennyország, mert akkor folyamatosan érkeznének új emberek, akik meghaltak. :-\ Volt már, hogy elgondolkodtam rajta, ha egy ficben valaki meghal és felkerül a Mennybe vagy a Pokolba, akkor miért olyan egyértelmű, hogy ott mindenki koreaiul beszél. Baek erre irànyuló kérdése engem is érdekelne. Mèg volt valami, de ügyesen elfelejtettem... ^^
Várom a folytatást és most talàn a legjobban. Pusz
Ditta <3
Röhögök magamban, amiért ti így ki vagytok akadva, de én meg pontosan tudom a folytatást! ^^ (De geci vagyok, basszus)
TörlésAzt hiszem ez a fajta lezárás a védjegyem marad, na meg az is, hogy mindig pszichológiailag hiányos emberekről írok xD
Hyun family? (DaeHyun, BaekHyun és TaeHyun? Jól tippeltem?)
A következő fejezetben JoonMyun drága fel fogja világosítani a mi Baconünket, szóval csak türelem, de persze az izgalomnak ezzel nem lesz vége, ugyanis majd még fel kell tűnnie a mi kis Happy Virus-unknak. ^^ Az is el lesz magyarázva, hogy Baek most akkor a Mennyországban van, vagy a Pokolban, de hidd, amikor erről szó lesz, tök logikusnak fogod gondolni.
Nemsokára jövök a folytatással, és remélhetőleg arra majd nem kell egy hónapot várni :3
Puszi: Noel ^3^
So, itt vagyok... egy bicskával és egy gépfegyverrel a kezemben :33 (De tényleg.. ._.) Megszegted a szent és sérthetetlen kpop fanfic szabályzatot (nyugi, csak nálam van így XD) szóval halál reád! S lőn, volt Noel, nem volt Noel xdd Na jó, ráérek a lényegre, a végén meg elmagyarázom a dolgokat.
VálaszTörlésElőször is; értetlenkedtél, hogy Soo miért SÁTÁNSOO. Te, láttad már Chanyeollal együtt? Ha Kyungsoo nem veri meg egyszer sem azt a Colos behemótot, akkor én Anglia királynője vagyok. XD Magyarul erőszakos, de mindenki így hívja, nem vetted észre? XD
Ésss, vége a magyarázásnak, SÁTÁNSOO lelép.
Annyira értetlenkedtem az elején, hogy már ott voltam, hagyjatok békén, én ezt nem fogom fel XD Túl rossz az idő, túl kicsi az agyam és túlságosan fáradt vagyok, hogy én ezt megértsem. Mindenki örült Baconnel, mint perverz fasz a lyuknak... komolyan, azt hittem valamilyen dilifaluba került XD Daehyun szimpatikus egyén, de olyan ingadozó, hogy Bacon helyében lelőttem volna :"D Ennyit róla.
És elérkeztünk kiakadásom fő okához.. Először is; VOLDEMYEON *---------* EZAZ! Úgy imádom azt a hülye fejét *--* *fangörcs off* Viszont olyan sötét aura veszi körül, hogy fekete pont xd Oké, azt hittem, hogy valami rossz helyre került Baek, de mikor elolvastam az utolsó mondatot.. te... kiugrottam a tizedikről ._. FUCK YEAH BITCH! MEGSZEGTED A LEGFONTOSABB SZABÁLYT! Idolt nem ölünk! (Mondom ezt én...) De ez nem volt tragikus, mert amikor pl: a szerelme karjaiban döglik meg, akkor a fejemet verem a falban, hogy több kalóriát égessek el, csupán hobbiként :33 Szóval szerencséd van xd de a bicskámat a zsebemben tartom XD Szeretés van~~
Ámen~ (bepótoltam qwq *-* ügyes vagyok?)
Igen, tudom. A lány, akinek a kérésére elkezdtem írni ezt a ficit, ő csak egyetlen egy dolgot kért tőlem; Baekhyun ne haljon meg xD Szépen betartottam, mondhatom.
TörlésOké, most visszaemlékeztem az összes Dyo x Chanyeol momentumra, és tényleg nem volt olyan, amiben ne ütötte volna meg szegény babaarcút xD A SÁTÁNSOO-t aláírom, de én tényleg nem tudtam, hogy szokták így hívni szegény gyereket xD
Tekintve, hogy fantasy-ról beszélünk, azt hittem lehetett arra számítani, hogy fogok egy amolyan "Mi a fasz?" fejezetet írni. Szerintem ez és a következő lesz nagyon olyan; de inkább ez. Ki fog derülni, hogy miért örült mindenki Baconnek, és az is, hogy mi ez a hely valójában, de ha már az elején elmagyaráztam volna a dolgot, akkor hol lenne az izgalom? Mellesleg Daehyun nem lesz állandó mellékszereplő, szóval nyugi xD
VoldeMyeon? Ezt te találtad ki, vagy mások is hívják így? xD A kis JoonMyun története is elő fog kerülni, szóval majd mindenkinek világos lesz, hogy a mi kis vezetőnk, miért ilyen sötét hangulatú ^^
Remélem nem ütötted meg magad, amikor kiugrottál ^^ Baekhyunt meg kellett ölnöm, de csak a későbbi BaekYeol érdekében. ^^ Tudom, én amolyan szerencsés balszerencsés vagyok, szóval még örül a fejem, hogy nem haltam meg. És a bicskádra szerintem még szükség lesz.
Bebótoltad bizony; jár a keksz! (/^o^)/
Noel <3