Alig mertem legjobb barátomra emelni
tekintetem, elvégre még mindig Chanyeolon csüngtem, akár egy rossz kurva, akit
bárhol meg lehetett dugni. Szégyelltem magam, amiért Dyonak ilyen állapotban
kellett látnia, ráadásul pont a colossal, akiről köztudott volt, hogy régi
párkapcsolatot ápolt a helyi polgármesterrel. Jó, JoonMyun nem ez volt, de elég
hosszú lett volna minden alkalommal kimondani a pontos posztját, amire még ő
sem talált megfelelő szót.
Nagy nehezen, Yeol ellépett tőlem, így én le
tudtam mászni a falról, amire nem szégyellt felkenni. Megigazítottam elcsúszott
ruháimat, beletúrtam szerteszét álló tincseimet, s próbáltam ártatlanul nézni
arra a férfira, aki erkölcsileg mindig sokkal tisztább volt nálam. Bassza meg, ha eddig nem haltam, akkor most
fogok!
Karjait mellkasa előtt vonta össze, fejét
kissé oldalra billentette, csípőjét lazán tartotta, s olyan arcmimikákat
produkált, amikből simán rá tudtam jönni, ott helyben leszek lealázva, de úgy,
mint eddigi életem alatt egyszer sem. Ó, kérlek Istenem, ha létezel, kímélj meg
a nyilvános elsüllyedéstől!
- Kyungsoo… – kezdtem volna
bele, de a szigorú, gyilkos tekintetek rögtön kussra intettek. Ha Do Kyungsoo
haragudott, akkor jobb volt, nem visszapofázni neki.
Barátságunk alatt, csak egyszer láttam
ugyanilyennek, bár akkor éppen Jonginra volt kiakadva. Sokadig szakításuknak
akkor éppen a fiatalabb baromsága vetett véget… jobban mondva, ott is Dyo
mondta ki a búcsúzó szavakat. Mondjuk, mai napig nem tudom, kinek volt akkor
igaza, mert az ő kapcsolatukat, eléggé sokáig – konkrétan a halálomig – nem
lehetett kapcsolatnak nevezni.
Éveken keresztül kerülgették egymást, csak
alkalmanként töltöttek együtt éjszakákat, amik leginkább bulikban voltak
észlelhetőek. Sosem mondták ki hivatalosan, hogy járnak, mert sosem jártak,
mégis úgy féltékenykedtek a másik körül legyeskedő férfiakra és nőkre, mint a
rossz szerelmespárok. Dyo már az elején nyíltan megmondta, hogy semmi komolyat
nem akar a szexi kreolbőrűtől, amit mindenki elfogadott. (Kivéve én, mert
Jongin kurva jól nézett ki, és nem értettem, Kyungsoo miért nem akart vele
komolyabb kapcsolatot). Amikor épp nem egymásba voltak gabalyodva, legjobb
barátomnak mindig volt valakije, akire Jongin hisztérikusan féltékenykedhetett.
A mániákus Kainak köszönhetően, Dyonak nem voltak tartós románcai, amik miatt
mindig is panaszkodott. Bezzeg, amikor fordult a kocka, és Jongin falt nyíltan
valami csajt vagy pasit, akkor előjött a sátán Soo-ból, és úgy nézett a
fiatalabbra, mint akkor Limboban, éppen rám.
Az említett, alacsony, hatalmas szemekkel
rendelkező férfi, többet nem volt hajlandó rám nézni, így inkább a nála sokkal
magasabb Chanyeolt kezdte fixírozni, aki legalább annyira szégyellte magát,
mint én. Dyo olyan volt akár egy anya; mindig a legjobb pillanatban tudta
lebaszni a gyerekeit.
- Gyertek! – sóhajtott
nagyobbat, fejével intve egy kisebbet. Mind a ketten meglepődve pillantottunk
egymásra, de némán követtük Kyungsoot, elvégre nem tehettünk mást. Bele sem
mertem gondolni, mekkora jobb egyenest kaptam volna, ha bármilyen nemű
ellenkezést merek mutatni. Kicsi a bors, de erős – szokták mondani, és ez Dyo
esetében nagyon igaznak bizonyult.
A mi lakásunkra mentünk, teljes némaságban.
Valószínűleg Kyungsoo volt annyira diszkrét, hogy ne az utcán, nyílt színen,
mindenki szeme láttára basszon le minket a lábunkról.
- Nektek totál elment az
eszetek?! – kezdett bele, mihelyst becsuktuk magunk mögött a bejárati ajtót. –
A Facebookra nem akarjátok kiírni, hogy éppen egymást dögönyözitek az utcán?
Bassza meg, hogy lehettek ennyire ostobák?! – szitkozódott hangosan a férfi, mi
pedig csendben tűrtük minden egyes szavát. – Nem elég, hogy te – mutatott
Chanyeolra – megcsalod JoonMyunt, ezt még nem is szégyelled!
- Én… – próbált volna mondani
valamit a magasabb, de Kyungsoo szigora alatt, ez nem volt kivitelezhető.
- Meg ne szólalj, vagy az
arcodba térdelek! – sziszegte fogai között a fiatalabb, Yeolnak pedig nem volt
többé oka a beszédre. Inkább hagyta, hadd alázzon minket a sárgaföldig legjobb
barátom, elvégre jogos volt minden egyes szava. – Te pedig! – fordult ezúttal
felém. – Rád sem ismerek! Baszki, Baek…
- Dyo, engedd, hogy
megmagyarázzam! – kértem rögtön, mivel nem akartam hallani csalódásban
fulladozó szavait.
- Hiába magyaráznál bármit is,
nem tudnám felfogni. Nálad jobban senki sem tudja, milyen kibaszott szar érzés,
amikor az a valaki árul el, akiben a legjobban bíztál. Emlékezz vissza
Taeyeonra; megcsalt, hazudott neked, összetörte az önbecsülésedet, és utána
csak a saját lelkiismerete miatt könyörgött a bocsánatodért!
- Az egy teljesen másmilyen
helyzet volt, mint a miénk! – mondtam felcsattanva, amiért újra hallanom
kellett annak a nőnek a nevét. A seb még élénken éktelenkedett rajtam…
- Miben más? – tette fel az
ötmillió dolláros kérdést. – JoonMyunt ugyanúgy megcsalta a szerelme, ráadásul
veled! Kettőtöknek azért jobb viszonya van, mint neked volt a professzoroddal!
- Igen, de…
- Nincsen de – rázta meg fejét.
– Ellent mondtál a saját elveidnek! Istenem Baek, tényleg ennyire jó lenne az
ágyban? – mutatott hitetlenül Chanyeolra, mintha csak ez lett volna az egyetlen
okom a hűtlenkedésre.
- Itt nem erről van szó, Dyo!
- Őszintén szólva, nem igazán
érdekel, miről van szó! – emelte fel védekezésképpen kezeit, mondván, hogy ő
már nem akar részese lenni ennek a beszélgetésnek. – Viszont remélem azt
tudjátok, hogy JoonMyunnak erről tudnia kell!
- Terveztünk szólni neki –
nyitotta ki ismételten ajkait a colos. – De még várunk a megfelelő pillanatra.
- Mondjuk a visszaérkezésére?
- Igen – bólintottunk mind a
ketten.
- Aish – sóhajtott hatalmasat
Kyungsoo, halántékát kezdve dörzsölgetni. – Értem én, hogy egymásra találtatok,
meg dúl az a kibaszott szerelem, de Chanyeol, neked ott van JoonMyun. És oké,
hogy közben jött ez a szerencsétlen – utalva itt elég látványosan rám –,
viszont rohadtul nem emberséges a párod háta mögött kavarni, amíg nincs vége
köztetek mindennek.
- De mondom, hogy csak akkor
tudok szólni neki, ha már visszajött!
- De mondom, hogy addig
nyugodtan csomót köthetsz a farkadra! – vágott vissza csuklómból Kyungsoo,
teljesen kiütve a képzeletbeli ringből Chanyeolt, aki eme megszólalás után,
köpni-nyelni nem tudott már. – Sőt, ha szeretnéd, majd én szólok neki.
- Hogy akarsz szólni? –
ráncoltam homlokomat, elvégre valószínűleg Chanyeol fog előbb találkozni a saját pasijával, mint Dyo… Aish, miért
kezdett el görcsölni a gyomrom, amikor így
gondoltam JoonMyunra. Már elkezdtem volna féltékenykedni? Pont én?
- Alig fél órája érkezett haza – mondta hanyagul a férfi, nekem pedig
rögvest négyszeresére nőttek a szemeim.
- Hazajött? – akadt el a
lélegzetem.
- Igen – bólintott. – Azért
indultam utánad, hogy közöljem, aztán a távolból megláttalak Chanyeollal,
gondoltam, király, két legyet ütök egy csapásra… de arra nem számítottam, hogy
majd így látlak benneteket.
Levegőt nem kaptam, annyira megrémültem. Az,
hogy JoonMyun megérkezett, egyet jelentett azzal, hogy majd megtudja, milyen
undorítóan viselkedtünk a háta mögött. S ahogy a ledermedt colost s a
határozott Kyungsoot figyeltem, sanszos volt, hogy az információk, Dyo-tól
fognak eljutni hozzá.
- Na szevasztok! – indult
kifele az alacsonyabb. – Majd elmesélem, Joon hogy fogadta a híreket! – azzal
lelépett.
Totál nem voltam magamnál, a faszom se tudta,
mit kellett volna tennünk. Ezerrel agyalni kezdtem a megoldáson, ami csak nem
akart eszembe jutni. Egy amúgy biztos volt; én nem mehettem JoonMyun közelébe,
mivel nagy volt rá az esély, hogy kitekeri a nyakamat. Magyarul, muszáj volt
Chanyeolnak intézkednie, de akkori állapotában, egy fotoszintetizáló szingli
nagyobb segítség lett volna.
- Basszus, basszus, basszus! –
téptem hajamat az idegtől, nem tudva, mit kezdjek magammal.
- Nyugodj meg Baek! –
csillapított le a másik, két vállamnál fogva meg, ezzel gátat szabva a
folyamatos járkálásomnak.
- Hogy tudnék megnyugodni?
- Könnyedén – mosolygott
kedvesen a magasabb, akkora mennyiségű harmóniát sugározva, hatalmas barna
szemeiből, hogy képtelen voltam, nem elveszni a gyönyörű íriszekben. Ahogy
elolvadtam a szép tekintetek alatt, Chanyeol óvatosan állam alá helyezte
ujjait, majd gyengéd csókot lehelt ajkaimra.
Mikor elvált tőlem, lágy mosollyal ezt mondta:
- Megyek, beszélek JoonMyunnal.
Te addig maradj itt – csókolt meg még egyszer.
- Biztos ne menjek veled?
- Ne – rázta meg fejét, mikor
keze már a kilincsen pihent. – Nem tudom, hogy fog reagálni, de legrosszabb
esetben is, csak az én gerincemet törje ketté – kacsintott egyet, aztán
kinyitotta a bejárati ajtót. – Majd elmesélem, mi történt. Addig is… ne gondolj semmire! – mosolygott
pajkosan, azzal elviharzott, én pedig egyedül maradtam.
Ne gondoljak semmire – könnyű azt mondani!
Ilyen helyzetben mindig pörögnek az agytekervényeim, de feltételeztem, Chanyeol
okkal mondta, hogy ne nagyon agyaljak semmin. Tehát így is tettem. Lefeküdtem a
kanapéra, s üres tekintettel kezdtem a plafont fixírozni, egészen addig, míg el
nem aludtam. Legalábbis… azt hittem, alszom.
- JoonMyun! – mondta egy ismerős orgánum, megkocogtatva valakinek a vállát.
Chanyeol volt az, s épp Joonhoz beszélt.
– Örülök, hogy megjöttél!
- Gondolhatom, mennyire akartad látni a pofámat – válaszolt durván a másik, nem
törődve azzal, hogy éppen az állítólagos szerelme érdeklődött felőle.
- Miért vagy rossz hangulatban? – ráncolta homlokát Yeol,
kedvesen érintve meg a férfit. –
Beszéltél Kyungsooval?
- Nem – rázta
meg fejét JoonMyun, kissé értetlenül nézve párjára. – Valami fontosat akart mondani nekem, de Hongki váratlanul elrángatta
– Oh drága Lee Hongki, ilyenkor hálás vagyok a létezésedért!
- Akkor mi a baj?
- Csak fárasztó volt a meló és az utazás – kezdte masszírozni nyakát,
halovány mosolyt eresztve Yeol felé. – De
jól vagyok. Veled mi a helyzet? Furcsán viselkedsz.
- Beszélnem kell veled!
- Ami azt illeti, nekem is beszélnem kell veled!
Gyengéd mosolyok, halk szavak, s mondatok
töredékei rémlenek csupán abból a valósnak tűnő beszélgetésből. Lehet tényleg
igazi is volt… elvégre érzem Chanyeolt; érezhetem a vele történő dolgokat is,
nem? Vagy ez csak egy véletlenszerű álom?
- Ki kezdje? – kérdezte a magasabb.
- Jobb, ha én – felelte JoonMyun, majd megállt a colos előtt, s
egyszerűen kimondott mindent, amit ki kellett mondania. – Chanyeol, én szeretlek! Talán te vagy az első ember, aki az utóbbi
időben örömöt tudott nekem szerezni ebben a világban, és köszönöm ezt az együtt
töltött időt! Viszont itt véget kell vetnünk a kapcsolatunknak.
- Várj, ezzel…
- Igen, szakítani akarok! – fejezte be a mondatot a másik helyett. – Nem szeretnék veszekedni, de mindkettőnk
érdekében kérlek arra, hogy költözz el!
Nem bírtam felfogni a szavakat, amik
eljutottak tudatomig. JoonMyun szakított Chanyeollal? Biztosan csak álmodom. Ez
tuti csak egy álom. Mi oka lett volna amúgy szakítani; semmi! Az égvilágon
semmi!
- Haragszol? – kérdezte a magasabb, egy hosszabb filmszakadást követően.
- Nincs okom haragudni – csóválta a fejét JoonMyun, kedves, apai mosollyal.
- De hisz, amit tettem…
- Emberi volt, nem igaz? – nevetett játékosan.
– Ezelőtt még sosem csináltál ilyet, nemde?
- Nem, tényleg nem – engedett ki halk sóhajt ajkai közül Chanyeol, ahogy
sajnálkozó tekintetét ismét az idősebbre emelte. – De…
- Nincs szükség ilyesmire, Yeol. Azért vagy Limboban, hogy minden
olyat megtegyél, amit az életben nem tudtál. Idiótán hangzik, de még az
ilyesmiket is ki kell próbálni, hogy teljes legyen az életed. Ráadásul te sem
azért tetted, amiért mások szokták manapság. Ugye?
- Persze, hogy nem! – csattant fel a magasabb. – Olyannak ismersz?
- Nem. Pont ezért nem haragszom. Rád amúgy sem tudok. Plusz, szerelmes
vagy, nem igaz? Akkora szemét meg én sem vagyok, hogy az igaz szerelem útjába
álljak.
- Tévedsz, JoonMyun – felelte komolyan az elálló fülű férfi, ezzel a
hangsúlyozásával elérve, hogy minden porcikám idegesen kezdjen remegni. – Ez nem szerelem.
- Hát akkor micsoda?
És itt kívántam azt, bárcsak
ne érezném Chanyeolt…
Azt ajánlom jó gyorsan felejtsd el, hogy itt van a fejezet vége! Nem lehetsz ilyen szenya, meg akarsz ölni? XD Azt hiszem ezzel a tudtodra adtam, hogy nagyon tettszett ez a rész,és várom a következőt! :) Sok sok ilyen a jövőben is! :) <3
VálaszTörlésHát sajnos pedig, itt van a fejezet vége bocsi XD Sajnos ilyen szenya vagyok :P Igen, mindenképpen az olvasóim gyilkolása az első számú célom XD Annak örülök, hogy tetszett a rész, és hidd el nekem, tényleg igyekszem, hogy a közel jövőben olvashasd a következőt ^^
TörlésNoel ♥
Ha ilyenkor lehetne valamit kívánni biztos azt kívánnám, hogy ne itt legyen vége a fejezeteknek XD Mindig tudtam, hogy szív és agy problémát szeretnél nekünk szerezni >< Éppen fangörcsökkel küzdve mondom ezt: "Miért? Miért itt kell?!" De benned megbízom és tudom, hogy nem akarsz lelépni örökre, majd hozod. Már nagyon vártam ezt a részt és most sem cslódtam...megint elkápráztattál*-* amúgy mondani lehet hogy agyfaszt kaptam (mert igaz is) de brutál jó volt! Én nem tom, hogy tudsz így irni...de ez valami beléd szált csoda amit csak néhány ember kaphat meg :) szóval magáról a Limbo fejezetről...most is magával ragadott, csodálatos, érdekes és így reggelre jól felébresztett...éppen azon gondolkodom, h ha nem szerelem akkor mi? Imádat? XD megpróbálok minden perverz és hasonlo gondolatokkal kihagyni és normálisan gondolkodni ><
VálaszTörlésKöszi a részt és nagyon várom a 19.részt 😄😄😄
Ami 😚
Az én ficijeimnél, szerintem sokan kívánnák ugyanezt XD Hát alap, hogy ilyen problémákat akarok nektek szerezni XD Kardiológus kell a ficim olvasása mellé XD Nem terveztem örökre lelépni, szóval egyszer majd tényleg hozom XDDD Ennek örülök ^^ Ez egy jóféle agyfasz volt akkor? Mert akkor örülök ^3^ Jaj, köszönöm szépen, nagyon jólesik a kicsi lelkemnek, hogy ezt mondod ^^ Felesleges mindezen agyalnod, a következő fejezetből úgyis mindenre rá fogsz jönni, sőt, több információt fogsz kapni, mint amennyit most akarsz ;)
TörlésNa, köszönöm, hogy írtál, hamarosan hozom a folytatást ^^
Noel ♥
Uuuuuu
VálaszTörlésUuuuuuu
Uuuuuuuu
Amugy nem szeretek nem elso kommentelo lenni, de most kivetelezek (cserebe nincs ekezet)
Olyan boldog lett volna ez a befejezes, meg minden... de ezt egy kibaszott Noelficc, tuti nem lesz boldog XDDDDD
Meg elottem spoiler is van, meg minden na.
Dyo nagyon ott volt, imadom a kis pofajat, es meg csak igy mellekszereplo leirasban is Kai az egyik kedvenc szereplo ^^ (de termeszetesen csak Hongki utan c:)
Kovit~ *nincs erom tobbet irni*
Igen, ezt már párszor említetted, furcsa, hogy írtál, de nem baj ^3^
TörlésElnézem az ékezetek nélküli véleményed, tőled már valamennyire megszoktam XD
Kekeke, jól ismersz már, nálam sosem úgy alakulnak a dolgok, ahogy alakulniuk kellene. XD
Hát sajnálom, a spoilerről nem tehetek, az már nem az én saram :P
XDDDDDD Kai az egyik kedvenc szereplőd XDDDDD Ha összesen volt öt mondata, akkor is lehet már túlzok XDD Hongkit még megértem, na de Kai.... Hát jó XD Legyen neked Kai :DDD
Köszi, hogy írtál, majd valamikor hozok folytatást ;)
Noel ♥
Huuuu.. Nem fogom még egyszer leírni miért itt lett vége, megtették már előttem XDD De akkoris :D Sátánsoo... Ez rohadt jó volt :p én sem mernék olyankor ránézni se.. Joonmyun meg nem tudom, nekem kicsit furcsán könnyen fogadta, hogy megcsalták. De az colos!! Melegen ajánlom neki, hogy valami "ez az igaz szerelem" dologgal álljon elo! ;) Meg végülis szerintem tudhatja, hogy Baekhyun hallja.. Legalábbis ha o hallotta Jongdae-vel.. Na mindegy nem agyalok tovább, nem tesz jót ilyen korán xD Se nagyon jókor érkezett a rész, így a melóba tuti jó hangulatba megyek ;) Thx
VálaszTörlésSejtettem, hogy kiakasztottalak ezzel a véggel, na de melyik olvasómat nem? :D Nagyon örülök neki, hogy tetszett ^^ Hidd el nekem, minden apró kérdésedre választ fogsz kapni, ha nem is a következő fejezetben, de a történet végén biztosan. Ha mégsem, nyugodtan érdeklődhetsz tőlem is, ezer örömmel válaszolgatok :D
TörlésKöszönöm, hogy írtál, hamarosan hozom a folytatást ^^
Noel ♥
Szia^^
VálaszTörlésNagyon tetszik a resz,de hogy lehet itt abbahagyni??
Kyungsoobol elojott a Satansoo:) Nagyon edes,bar ilyenkor kicsit felelmetes,de nem baj igy is aranyos^^
A SuYeol szakitas kapcsolatban,valami ilyesmire szamitotam.....Milyen kis edes Joonma is^^ Szegeny Baek,kicsit sajnalom. Varom a folytatast:)
Koszonom,hogy olvashatam<3
Szia! ^^
TörlésIsmersz, mindig a legjobb helyen hagyom abba ^^
Igen, Satansoo lett belőle ^^ Hát, valószínűleg ha engem baszott volna le a lábamról, nem az édes jelző jut először eszembe XD De kinek mi, ugye :D
Hát, a SuYeol szakítás ennél komplikáltabb, de erről majd később ^-^
Baeket nem kell sajnálni, illetve nem most kell sajnálni... ;)
Köszönöm, hogy írtál, hamarosan hozom a folytatást!
Noel ♥
Szia!
VálaszTörlésHát a sátáni éned ismét előjött. De én lassan miattad leszek mazochista... XD Remélem csak lefelejtetted a fejezet végét, mert ez nem... Most nagyon sok álmatlan éjszakám lesz miattad. Szóval magáról a fejezetről.. Fhu pontosan erre számítottam Kyungsootól. Chanyeolt meg megfogom verni, ha úgy meri befejezni a mondandóját, ahogy nem kéne :,D .. Na most.. Imádlak téged komolyan, de hogy lehetsz ilyen szadista?? XDD Also nem csalódtam, és még mindig hihetetlenül írsz. Te vagy a példaképem. És várom a következőt. Bár most nem tudom, hogy várjam-e vagy sem, de bízok benned. XD
Lucy <3
Szia! ^^
TörlésFogok ebben a ficiben még sátánkodni, emiatt nem kell aggódnod ;) Sokan aggódtok Chanyeol miatt, pedig ha tudnátok, mennyi mindentől kellene még félnetek.... De ezt majd a legeslegvégén meg fogjátok érteni ;) Egyelőre maradjunk annyiban, hogy hamarosan hozom a folytatást ^^
Köszi, hogy írtál ^3^
Noel ♥
Uristen, ugy erzem kiakarod nyirni az olvasoidat vagy legalabbis halal kozeli allapotba hozni oket. Tenyleg, teljes szivembol kivantam hogy ne itt legyen vege, es egy fel oraig huzogattam a telefonom kijelzoet hatha van meg egy resz. De nagy csalodasomra nincs es emiatt teljesen le is amortizalodtam:c VISZONT kivancsian es oszinten turelmetlenul varom a folytatast, nagyon erdekel mit ertett ez alatt Chanyeol😁
VálaszTörlésJól érzed XD Szeretlek szadizni titeket ^^ Gondoltam, hogy mindenki azt akarta, hogy ne itt legyen vége a fejezetnek :D De hát, nem tudok segíteni magamon, ilyen vagyok, szeretem az efféle befejezéseket XDDD Ne legyél türelmetlen, igyekszem hamar hozni a folytatást, már csak magam miatt is XDD
TörlésKöszönöm, hogy írtál ^^
Noel ♥
Hüm, ma találtam rá erre az igen fura történetre, mit kell mondjak érdekes..talán furcsa, és ha valami furcsa az már nekem pont jó! Minden halál érdekes, bár Baekiet kicsir kurvának tartom de shh~el ne mond neki, azért még szeretem!Chant meg... Nem tudom hová rakni 😂😂. Há én komolyan megölöm ha csak egy dugható fél kellet neki.. Jó bevallom, alapból a köcsög természetemnek köszönhetően reménykedem hogy így lesz! Tudom, murdálj meg, de egy kis dráma belefér! Amúgy Baek picit gyorsan elfogadta hogy meleg, meg azt a részt nem is értettem miért fekszik le Chennel, de mindegy. D.O pedig... Halál😄 Néha olyan cuki, de valamikor a frász jön rám ahogy elképzelem a dühös arcát, ettol függetlenül szerethető karakter.
VálaszTörlésMinden elismerésem hogy ilyen sok fantáziád van -és most nem leszek szerény, nekem is nagy a fantáziám, nem véletlenül próbálgatok írni én is- szeretettel, és örömmel olvasom, piszkosúl elképzelve a "18+" jeleneteket, mert hát azok nem maradhatnak ki 😉 Várom a kövi részt, csak ügyesen 😊
Dia(Anui)💜
Hát, ha nálad a furcsa érdekest és jót jelent, akkor köszönöm szépen :D Való igaz, hogy a való életben Baek nem lenne sokak kedvence, bár ő senkinek nem fogadott örök hűséget, ráadásul ebben a világban az elején nagy gond volt a hormonjaival, én csupán ezért bocsátok meg neki XDD Plusz, azt csinál, amit akar XD Az valóban egy elég nagy csavar lenne, ha csak a pöcsének keresett volna egy lukat... Mondjuk, nálam bármi megeshet ;) Baek eleve egy olyan személyiség, aki nem parázza túl a dolgokat, főleg azok után, hogy kvázi meghalt XDD Minek pattogni, ha amúgy sem tud ellene tenni és még pluszban halott is, nem igaz? :"D Jaj, Kyungsoo babát én nagyon szeretem itt, mondjuk eleve is imádom XDD Bár nekem JoonMyun a kedvencem ^^
TörlésKöszönöm szépen, az elismerést ^^ Haha, lesz még +18-as fejezet, bár még nem tudom, mikor. Ez is majd elválik XDD Mindenesetre köszönöm, hogy írtál, igyekszem hamar hozni a folytatást ^^
Noel ♥
Szia Noel!
VálaszTörlésSatanSoo is real vagy mi. Nem lehet elmenni Kyungsoo mellett pár szó nélkül. Há' mi ez a viselkedés? *.* Szegény Baekyeol megszeppentem tűrte a kiosztást, én meg csak röhögni tudtam rajta. Soo egy isten, nem vitás. :-) Szeretem, ha nem egy tityi-totyi nyominak van megírva és ebben a ficben pont az ellentettje érvényesül. De ezt már eddig is tudtam. ;-)
Micsoda öröm, hogy Junmyeon visszatért és ezzel tisztázásra került Chanyeolék helyzete is.
Imádom, hogy össze vannak kötve és átélik, amit a másik. De ebben az esetben jó volt, hogy Baekhyun csak részleteiben látta, ami történt. Így olyan izgi és az ember képzeletére van bízva, hogy Chan hogyan adhatta elő a kis ,,afférját".
Mindentől függetlenül megnéztem volna, hogy hogyan is tépi ki a gerincüket Ónagypolgármesterurasága. :-P
Hát a végszó szokás szerint sok gondolkodni valót hagy maga után, ami miatt fokozottan várom a folytatást.
Jó légy! Pusz
Ditta <3
Szia Ditta! ^^
TörlésSatanSoo alap, hogy real XD Na, végre valaki, aki egyetért velem XD Én is gyűlölöm, amikor Kyungsoot egy szerencsétlen tutyimutyinak ábrázolják, mert szerintem egyáltalán nem az, még ha az arca nagyon aranyos ^^ Ezért szeretem itt ilyen határozottnak ábrázolni ^^
Igen, Myunie visszatért és marad is ^^ .... Egy darabig XD
Ó hidd el, nem csak a ti lelketeknek olyan jó, hogy ezek ketten össze vannak kötve ;) Nekem is nagyon sok segítséget nyújtott ez a dolog ^^
Elhiszem én, hogy megnézted volna, de ez nem az a fici, és JoonMyun itt nem féltékeny típus XD Majd legközelebb ;)
Hát igen, ezen valahogy nem lepődöm meg XD Köszönöm, hogy írtál, nem olyan sokára hozom a folytatást ^^
Noel ♥